Cadmus fordítás Cadmus

Amerikai tábornok: az iszlám és Irán továbbra is aggodalomra ad okot a közel-keleti térségben

2021. 12. 10.

Az al-Kaida terrorszervezet afganisztáni erősödésére és az Iszlám Állam esetleges iraki újjászerveződésére figyelmeztet a katonai vezető.

Az al-Kaida terrorszervezet afganisztáni erősödésére, az Iszlám Állam esetleges iraki újjászerveződésére és Teherán régiós befolyásolási törekvéseire figyelmeztetett az Egyesült Államok Közép- és Dél-Ázsiáért felelős Középső Parancsnokságának vezetője az AP hírügynökségnek adott csütörtöki interjújában.

Frank McKenzie tábornok elmondta, a közeljövőben nem tervezik kivonni az Irakban maradt 2500 amerikai katonát, bár feladatuk az iraki erők légi támogatására, illetve egyéb katonai segítségnyújtásra szorítkozik. Elismerte, hogy az Irakban aktív, Irán támogatását élvező milíciák továbbra is a teljes amerikai csapatkivonást követelik, de úgy vélte, ameddig az iraki népnek szüksége van rájuk, maradni fognak.

Az amerikai csapatok teljes létszáma az iraki kormánnyal jövőben kötendő megállapodástól függ” – fogalmazott.

Az Iszlám Államról

Az Iszlám Állam terrorszervezetről azt mondta: a terroristák továbbra is veszélyt jelentenek Irak biztonságára, és nem zárta ki, hogy a csoport esetleg más néven újjászerveződik. Bár Irak 2017 végén győzelmet hirdetett az Iszlám Állam felett, a terrorszervezet szétszéledt harcosai közül sokan bevették magukat a sivatagokba és egyéb területekre, és onnan kiindulva továbbra is hajtanak végre támadásokat a biztonsági erők és civilek ellen.

A terrorszervezet afganisztáni jelenlétével kapcsolatban McKenzie elmondta: az amerikai csapatkivonás után nincsenek pontos adataik a terroristák térnyeréséről az ázsiai országban, és „szinte lehetetlen” megbecsülni, mekkora veszélyt jelentenek az Egyesült Államokra.

Iránról

Iránra kitérve figyelmeztetett, hogy a síita állam legfőbb célja továbbra is az amerikai csapatok eltávolítása a térségből, ennek pedig jelenleg a legfontosabb színtere Irak. Aggodalmát fejezte ki emellett Teherán ballisztikus rakétaprogramja és drónfejlesztései miatt is, amelyek szerinte fokozódnak, és úgy vélte, Teherán térségbeli külpolitikáját nem lehet elválasztani a héten Bécsben újraindult, Irán nukleáris programjáról szóló tárgyalásoktól.

A megbeszélésektől Irán egyebek között azt várja, hogy az Egyesült Államok vonja vissza a síita államra kirótt szankciókat.

Szíriáról

Szíriával kapcsolatban a tábornok elmondta, hogy a polgárháború sújtotta arab országban jelenleg körülbelül 900 amerikai katona állomásozik, akik a lázadó erőknek az Iszlám Állam elleni harcában nyújtanak támogatást.

A Közel-Keleten állomásozó amerikai csapatok száma jelentősen csökkent tavaly óta – összegezte a tábornok, rámutatva arra, hogy tavaly még mintegy 80 ezer amerikai katona állomásozott a régióban.

Kiemelte azonban, hogy Washington jelenleg Oroszországot és Kínát tartja a legnagyobb nemzetbiztonsági fenyegetésnek, az utóbbit az Egyesült Államok „csendes-óceáni kihívásának” nevezve, és hozzátette, hogy emiatt erre a régióra szeretnének több haderőt átcsoportosítani.

Mandiner.hu, MTI

Megosztom:

, , , , , , ,




Back to Top ↑