Cadmus fordítás Cadmus

Ankara migránsokkal fenyegetőzik

2017. 03. 18.

Annak ellenére, hogy Ankara szerdán részlegesen felfüggesztette az EU–török menekültügyi megállapodást, az Európai Unió és Németország szerint sincs veszélyben az egyezség. A török belügyminiszter havi tizenötezer menekült útnak indításával fenyegette meg Európát.

Sikeres és működik az illegális migráció feltartóztatásáról az EU és Törökország közt egy éve kötött menekültügyi megállapodás a német kormány szerint, ezt a helyettes kormányszóvivő jelentette ki tegnap Berlinben.

Georg Streiter kiemelte, hogy a megállapodás közös siker, és eredményes működését többek között az is mutatja, hogy az embercsempészet jelentősen visszaszorult az égei-tengeri görög–török uniós külső határon. A megállapodás valamennyi érintett érdekét szolgálja, és a német kormány arra számít, hogy Törökország folytatja a végrehajtását.

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter szerdán bejelentette, Ankara felfüggeszti a megállapodás azon részét, amely a Törökországból Görögországba illegálisan átkelő emberek visszafogadásáról rendelkezik. Sebastian Fischer német külügyi szóvivő a pénteki tájékoztatón erre reagálva azt mondta, a török külügyminiszteri nyilatkozat ellenére semmilyen jel nem utal arra, hogy változás történt volna az utóbbi hetekben vagy napokban az egyezmény végrehajtásában. Cavusoglu azzal is megvádolta az EU-t, hogy nem valósítja meg a török állampolgároknak ígért vízumliberalizációt. Georg Streiter kiemelte, a vízummentesség megadásához Törökországnak teljesítenie kell az EU valamennyi feltételét, és ez eddig nem történt meg. Tobias Plate német belügyi szóvivő a berlini tájékoztatón azt mondta, a megállapodás jóval nagyobb mértékben járult hozzá az EU-ba irányuló menekülthullám csillapításához, mint a balkáni migrációs útvonal „úgynevezett lezárása”.

A német szövetségi parlament alsóházának elnöke szerint sincs veszélyben az Ankara és az uniós tagállamok között létrejött megállapodás. Norbert Lammert ezt pénteken jelentette ki Rómában, az uniós tagálla­mok parlamenti elnökeinek találkozóján. Lammert hozzátette, nem lát arra utaló jelet, hogy Ankara most kevésbé lenne érdekelt a megegyezésben, mint egy évvel ezelőtt.

Az Európai Bizottság helyettes szóvivője azt mondta, az EU–török megállapodásnak kézzelfogható eredményei vannak. Alexander Winterstein a migrációs megállapodás eredményeit ismertető európai bizottsági tájékoztatón kijelentette, az EU elkötelezett a megállapodás teljes körű megvalósulása mellett. Az Európai Bizottság jelentése kiemeli, hogy az együttműködés lényegesen gyengítette az embercsempészek üzleti modelljét. Mindezek mellett havi tizenötezer menekült útnak indításával fenyegette meg Európát Süleyman Soylu török belügyminiszter – jelentette a CNN Türk török hírtelevízió. Soylu szerint Németország és Hollandia beavatkozik a török belügyekbe, azok közül is kiemelten az elnöki rendszer bevezetéséről döntő, április 16-i népszavazás kérdésébe.

A miniszter úgy vélekedett, Berlin és Hága most azt próbálja véghezvinni, amit egyebek mellett a tavaly július 15-i, törökországi puccskísérlet alkalmával nem sikerült. Soylu rámutatott, Ankara mellőzésével Európa nem játszadozhat Törökország térségében. Mint fogalmazott, Európa „megőrülne”, ha a török kormány „kikövezné az utat” azelőtt a tizenötezer menekült előtt, akit havonta küldhetne. Az európai országok és Törökország kapcsolatai az utóbbi időben a Recep Tayyip Erdogan török elnök hatalmának kiterjesztéséről szóló áprilisi népszavazással összefüggésben váltak feszültebbé.

Magyar Hírlap – Harle Szilvia

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑