Cadmus fordítás Cadmus

Ankara nem kér engedélyt senkitől egy újabb szíriai hadművelethez

2019. 01. 09.

Törökország nem kér engedélyt senkitől egy újabb, az Eufrátesz folyótól keletre tervezett észak-szíriai hadművelethez, ahol a Washington támogatta Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia állomásozik – közölte Ibrahim Kalin török elnöki szóvivő kedden Ankarában egy amerikai delegációval folytatott tárgyalását követő sajtótájékoztatón.

Kalin mindazonáltal leszögezte, hogy Ankara a beavatkozást illetően „mindenkivel koordinációban marad”.

Az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadójának, John Boltonnak a vasárnap Jeruzsálemben tett kijelentései feszültséget váltottak ki Ankara és Washington között. Bolton akkor azt mondta, hogy Törökország Szíriában a kurdokat veszi célba. Egyúttal arra szólította fel Ankarát, egyeztesse szíriai katonai akcióit az Egyesült Államokkal.

„Az a minimum, hogy ne sodorja veszélybe a katonáinkat, de az (amerikai) elnöknek azt az elvárását is figyelembe kell vennie, hogy ne kerüljenek veszélybe azok a szíriai ellenzéki erők, amelyek az oldalunkon harcoltak” – fogalmazott Bolton az YPG-re utalva, amelyet az amerikaiak az Iszlám Állam elleni harcban a leghatékonyabb partnerüknek tekintenek. Törökország vállaljon kötelezettséget Washington kurd szövetségeseinek a biztonságáért – nyomatékosította Bolton.

Rágalomnak minősítette Bolton szavait a török elnök

Recep Tayyip Erdogan török elnök keddi parlamenti felszólalásában a legalávalóbb, legbecstelenebb és legrondább rágalomnak minősítette Bolton szavait. Erdogan beszédében hangoztatta: ha az Egyesült Államok a Törökország által terrorszervezetnek tartott YPG-t kurdnak tekinti, akkor komoly tévedésben van. Ankara már nagyrészt be is fejezte a korábban jelzett katonai hadművelet előkészületeit az YPG ellen, Törökország hamarosan „akcióba lép” – fogalmazott a török államfő.

A török elnöki szóvivő keddi sajtótájékoztatóján elmondta: nem szabad, hogy a kilátásba helyezett amerikai csapatkivonás Szíriából lehetőséget teremtsen az YPG és más terrorszervezetek számára. Kalin az Eufrátesztől keletre eső vidék „megtisztítását” attól tette függővé, hogy Washington begyűjti-e a kurd milíciának adott fegyvereket, tisztázza-e az ottani amerikai támaszpontok és logisztikai központok sorsát, valamint hogy felbontja-e szövetségét az YPG-vel.

Nem akarnak civil áldozatokat

Kalin leszögezte: az amerikai delegációval folytatott keddi tárgyalás során Ankara ismét hangsúlyozta, hogy a szíriai kurdokat mint népcsoportot világosan szét kell választani az YPG-től, amely terrorszervezet. A szóvivő kiemelte: „senki ne várja el Törökországtól, hogy biztosítékot nyújt az YPG-nek és különféle indokokkal legitimálja azt”. Kalin szintén elmondta: két aktát adott át Boltonnak, amelyből az egyik az YPG által elkövetett bűncselekmények és emberi jogi sértések listáját tartalmazta.

Ankara megtesz mindent annak érdekében, hogy a kurdokat beleértve Szíriában egyetlen civilnek se essen bántódása – hangoztatta Kalin.

Erdogan nem tárgyalt Boltonnal

Kedd délelőtt John Bolton és delegációja, James Jeffrey, az Egyesült Államok szíriai különmegbízottja, valamint Joseph Dunford, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke több mint két órán át egyeztetett a Kalin vezette török tárgyalóféllel az amerikai csapatkivonás kérdéséről. A megbeszélést követően Bolton elhagyta Törökországot. Az előzetes várakozással szemben sem Erdogannal, sem Hulusi Akar török védelmi miniszterrel nem találkozott. Jeffrey és Dunford várhatóan még Ankarában maradt.

Erdogan újságíróknak nyilatkozva azt mondta: Bolton tárgyalópartnere Kalin, aki egyben az államfői hivatalhoz tartozó biztonsági és külpolitikai bizottság elnökhelyettese. „Ha szükséges lett volna, Bolton velem is találkozik, de nem volt az, nem szabad ezt jelzésértékűnek tekinteni” – fogalmazott. A török elnök hozzátette: Donald Trump amerikai elnökkel „bármely pillanatban” egyeztethet.

Kalin a sajtótájékoztatón emlékeztetett: Erdogan nem ígérte meg előre, hogy találkozik Boltonnal.

A török szóvivő Mike Pompeo amerikai külügyminiszternek hétfőn a CNBC amerikai hírtelevízióban elhangzott állítására reagálva azt is nyomatékosította, hogy Erdogan nem fogadta meg Donald Trump amerikai elnöknek decemberi telefonbeszélgetéseik során, hogy megvédi Észak-Szíriában az YPG-t az amerikai kivonulás után.

Törökország régóta neheztel Washingtonra az YPG támogatása miatt, mert úgy véli, hogy a szíriai kurd milícia térnyerése felerősítheti a törökországi kurd szeparatisták törekvéseit. Egyúttal aggasztja, hogy az amerikai csapatok esetleges távozásával hatalmi vákuum alakul ki Északkelet-Szíriában. Az YPG ugyanakkor attól tart, hogy az Egyesült Államok kivonulásával Törökország nagyobb szerepvállalásra próbál majd törekedni a térségben.

Hirado.hu, MTI

Megosztom:

, , , , , , , , , ,




Back to Top ↑