Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Ankara szerint a kurdok beássák magukat Manbedzsba

2018. 10. 07.

İbrahim Kalin török köztársasági elnöki szóvivő tegnapelőtti nyilatkozatában a június 4-én az USA-val tető alá hozott megállapodásra hívta fel a figyelmet.

Miközben az Amerikai Egyesült Államok még nem teljesítette a szíriai Manbedzs régiójának ügyében Törökországnak tett ígéretét, a YPG kurd szervezet kiásott gödrökkel és földtorlaszokkal vette körbe a körzet központját.

A szóvivő emlékeztetett rá, hogy akkor egy 90 napos határidőben állapodtak meg, ami alatt meg kell tisztítani a szíriai Manbedzs térségét a  kurd PG szervezettől, azonban hangsúlyozta, hogy később elterelő taktikába kezdtek.

A  kurd terrorszervezet viszont továbbra is úgy ássa be magát a körzetben, mintha a jövőben nem készülne eltávozni Manbedzsból.

A YPG/PKK június óta, ahogy megszületett a török-amerikai megállapodás az eltávolításukról, felgyorsította a tevékenységeit. A terrorszervezet befejezte a körzet egész központját körbefogó árok kiépítését.

A vonal, amely a gödrök összekapcsolásával jött létre, 29,3 kilométer hosszú. A kurdok a gödrök elé változó méretű földtorlaszokat is épített.

A fővonalon belül néhány területen 1-3 kilométer hosszúságú egyéb gödrök és árkok is találhatóak.

A Manbedzsot körbefogó gödrök hálózata miatt a területre a be- és kilépés csak meghatározott pontokon keresztül lehetséges.

A kurd szervezet megállás nélkül, folyamatosan erőket gyűjt egy Manbedzs felé irányuló lehetséges hadművelet ellen, és kiképzést nyújt azoknak a terroristáknak, akik Afrinból szöktek át Manbedzsba, mikor a Török Fegyveres Erők az Olajág Hadművelet során megszállták Afrint. A kiképzés az USA támogatásával zajlik.

Az YPG kurd szervezet ezen túlmenően csapatösszevonásokat hajt végre Munbidzs azon pontjain is, amelyek határosak az Eufrátesz Pajzsa Hadművelet területének határával.

TRT nyomán

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑