Cadmus fordítás Cadmus

Áprilisban eldőlhet Törökország sorsa

2017. 02. 11.

A török központi választási bizottság április 16-ára kiírta az alkotmánymódosításról szóló népszavazást – jelentette szombaton az Anadolu hírügynökség.

Az alkotmánymódosítást a parlament 21-én szavazta meg, Recep Tayyip Erdogan államfő pedig pénteken jóváhagyta.
A módosítás kiszélesíti a mindenkori államfő jogköreit, aki a végrehajtó hatalom feje lesz.

Ő jelölheti ki és függesztheti fel hivatalukból a minisztereket, illetve egy vagy több alelnököt állíthat maga mellé. A lépéssel megszűnik a Török Köztársaság 1923-as megalakulásával létrejött miniszterelnöki intézmény.

A reformcsomagot a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) nyújtotta be a törvényhozásnak. A tervezetet az ellenzékből egyedül a nacionalista Nemzeti Mozgalom Pártja (MHP) támogatta, viszont az ellenzéki tömörülés 39 képviselőjének mintegy fele a változtatás ellen voksolt.

A kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) és a kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) attól tart, hogy az alkotmánymódosítás által Törökország tekintélyelvű pártállammá válik, amelyet egyetlen ember ural. Az AKP és részben a MHP viszont a „népakarat fennhatóságának megerősítését” látja az elnöki rendszerben.

Ha az áprilisi referendumon az igen szavazatok elérnek legalább 50 százalékot, akkor 2019. november 3-án tartják meg a következő elnök- és parlamenti választásokat.

Orientalista.hu – Hirado.hu

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑