Assad szerint leginkább Erdogan szítja a hegyi-karabahi konfliktust

Bashar Al-Assd szíriai elnök azzal vádolta egy interjújában Recep Tayyip Erdogan török elnököt, hogy leginkább ő szítja a hegyi-karabahi fegyveres konfliktust.

A RIA Novosztyi orosz hírügynökségnek adott interjú kedden jelent meg Moszkvában.

Assad azt állította, hogy Azerbajdzsán oldalán harcolnak olyan fegyveresek is, akiket Szíriából küldtek oda.

Erre bizonyítékai vannak – mondta. Utalt arra is, hogy Törökország Líbiában a nemzetközileg elismert kormánnyal szemben álló erőket, terroristákat támogat.

Franciaország, Oroszország és Irán azzal vádolta Törökországot, hogy iszlamista zsoldosokat dob át Szíriából a karabahi harcokhoz. Ankara és Baku is tagadja ezt.

Azerbajdzsán és a zömmel örmények lakta Hegyi-Karabah között szeptember 27-én újultak ki a harcok, és már olyan hevessé váltak, amilyenre 1990 óta nem volt példa. A nemzetközi jog alapján a terület, amely egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét a 90-es évek elején, Azerbajdzsánhoz tartozik.

A konfliktus aggodalommal tölti el az egész nemzetközi közösséget, azért is, mert más térségi hatalmak is belekapcsolódhatnak.

Törökország Azerbajdzsánnal szolidáris, és nem akar nemzetközi közvetítést a tűzszünet érdekében, Örményországnak viszont védelmi szerződése van Oroszországgal.

MTI

Sharing is caring!

, , , , , , ,




Back to Top ↑