Cadmus fordítás Cadmus

Átadja Szudán a Nemzetközi Büntetőbíróságnak Omar el-Besír korábbi elnököt

2021. 08. 12.

Átadja Szudán a Nemzetközi Büntetőbíróságnak (ICC) Omar el-Besír korábbi elnököt, aki ellen emberiesség elleni és háborús bűncselekmények miatt elfogatóparancsot adtak ki – jelentette be szerdán a szudáni külügyminiszter.

A 2003-ban kirobbant dárfúri konfliktusban betöltött szerepe miatt körözés alatt álló több egykori szudáni vezetőt is átadnak a hágai székhelyű bíróságnak – mondta el Mariam al-Mahdi külügyminiszter, miután megbeszélést folytatott Kartúmban az ICC új főügyészével, a júniusban kinevezett Karim Khannal.

A tárcavezető kiemelte, hogy Szudánnak nagyon fontos együttműködnie az ICC-vel annak érdekében, hogy igazságot szolgáltassanak a dárfúri háború áldozatainak.

Besíren kívül Ahmed Harúnt, Dél-Kordofán állam egykori kormányzóját és Abdel Rahim Huszein volt védelmi minisztert adják át az ICC-nek. Őket is őrizetbe vették Besír megbuktatása után, azóta Kartúmban tartják őket fogva.

A Nemzetközi Büntetőbíróság a nyugat-szudáni Dárfúr tartományban elkövetett népirtás, háborús és emberiesség elleni bűntettek miatt 2008-ban emelt vádat Besír és mások ellen, és a következő évben adott ki elfogatóparancsot. A dárfúri konfliktusban 300 ezer ember halt meg, és csaknem 2,5 millióan váltak földönfutóvá.

A volt elnököt 2019 áprilisában puccsal mozdították el a hatalomból. Az ezt követően megalakított átmeneti kormány 2020 februárjában amellett foglalt állást, hogy Besírnek meg kell jelennie az ICC előtt, illetve a tavaly októberben megkötött békemegállapodásnak is része, hogy az országnak teljes körűen együtt kell működnie a hágai testülettel. A szudáni kabinet múlt héten ratifikálta az ICC-t létrehozó római statútumot.

Besírt egy kartúmi bíróság tavaly decemberben már elítélte korrupció és pénzmosás miatt.

MTI

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑