Cadmus fordítás Cadmus

Athén korlátozta a saría alkalmazását a muszlimok lakta régióban

2018. 01. 10.

Görögország az egyetlen európai uniós tagállam, amely Nyugat-Trákiában korlátozottan bár, de lehetővé teszi a saría (iszlám jogrendszer) alkalmazását.

Az athéni törvényhozásban kedden nagy többséggel elfogadott új törvény alapján azonban a muszlim imámok már csak akkor alkalmazhatják az iszlám igazságszolgáltatást, ha ahhoz a felek hozzájárulnak, különben a görög jogot kell alkalmazni.

Alekszisz Ciprasz görög kormányfő az új szabályozással összefüggésben „történelmi lépésről” beszélt. Mint mondta, minden görög állampolgár mostantól azonos jogokkal rendelkezik majd.

Az eddigi szabályozás értelmében Nyugat-Trákiában kizárólag az államilag kijelölt muszlim lelkészek voltak illetékesek családügyi és öröklésjogi kérdésekben, például a válópereknél.

A saría jogrendszer korlátozottan van érvényben 1923 óta az ország északkeleti szegletében fekvő régióban, ahol mintegy 100 ezer főt számláló, jelentős részben törökül beszélő muszlim kisebbség él. A kisebbségi jogokat az Ottomán Birodalom összeomlását követő háborúkat lezáró egyezmények fektették le.

A saría alkalmazása Görögországban az utóbbi években a sajtófigyelem központjába került. Ismételten megbotránkozást keltettek a nyugati médiában a fiatalkorú görög muszlimok házasságkötései. Athén azonban a mostani szigorítás ellenére nem kívánja eltörölni a saríát.

„Tiszteletben tartjuk a kisebbség hagyományait” – hangzott el kormánykörökben.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑