Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Athén nem adja ki a török katonákat

2018. 08. 22.

Törökország bírálja Athént a Görögországba szökött török katonák miatt Törökország szerdán tiltakozott egy görög bírósági határozat ellen, amely a Görögországba szökött török katonáknak biztosít menedéket. A szökött katonákat Ankara azzal vádolja, hogy részük volt a Recep Tayyip Erdogan elleni 2016-os puccskísérletben.

„A határozat a görög igazságszolgáltatás újabb, összeesküvő terroristákat támogató botrányos döntése” – írta Twitteren Ömer Celik, a hatalmon lévő Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) a szóvivője. Azzal vádolta továbbá bíróságot, hogy „Törökország ellenségei mellé áll”. Hozzátette, hogy a döntés, ami a rangjuktól megfosztott katonákat érinti, „komolyabb és szégyenteljesebb, mint a terrorizmus támogatása”.

Celik kijelentette azt is, hogy az összeesküvők Törökország és a török nemzet legveszélyesebb ellenségei.

A nyolc ember 2016 július 16-án helikopterrel menekült a szomszédos Görögországba az Erdogan elleni puccs kudarca miatt. Ankara szerint a katonák a Fethullah Gülen nevéhez köthető, Törökország által terroristának minősített mozgalom tagjai voltak, amely Ankara szerint a sikertelen puccsot szervezte.

A puccskísérlet után átfogó tisztogatás kezdődött Törökországban a fegyveres erők és a rendőrség soraiban, az igazságszolgáltatás berkeiben, valamint a közigazgatásban, több tízezer embert függesztettek fel vagy bocsátottak el, és több ezer embert vettek őrizetbe.

A görög legfelsőbb bíróság a görög kormány és államtanács tiltakozása ellenére döntött arról, hogy menedékjogot biztosít a nyolc török állampolgárnak.

MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑