Cadmus fordítás Cadmus

Átlépte a kétezret az ebolások száma Kongóban

2019. 06. 04.

Meghaladta már a kétezret az ebolás megbetegedések száma tavaly július vége óta a Kongói Demokratikus Köztársaságban, míg a halottaké megközelíti az 1350-et – közölte kedden a kinshasai egészségügyi minisztérium.

A Twitter közösségi oldalon megjelent tájékoztató szerint 2008 ebolás megbetegedést észleltek, ebből 1914 esetben kimutatták a kórt, míg 94 esetben valószínűnek tartják. Meghalt 1346 ember, 539 pedig meggyógyult. További 281 gyanús esetet vizsgálnak. Naponta átlagosan 14 új fertőzést és hét halálesetet regisztrálnak, és hat beteget nyilvánítanak gyógyultnak.

Aaugusztus óta közel 130 ezer ember kapott védőoltást. A tárca adatai alapján megállapítható, hogy a tavaly július végén megjelent kór terjedése az utóbbi hónapokban jelentősen felgyorsult. Márciusban érte el a lélektani küszöböt, amikor nyolc hónap után a megbetegedettek száma elérte az ezret, majd alig két hónapra rá megduplázódott, elérte a kétezret.

A kór megfékezésében az egyik legnagyobb nehézséget jelenti a biztonság megteremtése, ugyanis a mostani az első olyan ebolajárvány, amely egy konfliktus sújtotta térségben szedi áldozatait.

A térségben mintegy száz lázadó csoport harcol egymással az ásványkitermelő helyek birtoklásáért. Támadások érik az egészségügyi központokat is, és emiatt az orvosok kénytelenek felfüggeszteni tevékenységüket.

Tavaly augusztus óta 132 támadás érte a kórházakat, illetve az ebola elleni küzdelemben részt vevő egészségügyi dolgozókat. Négyen meghaltak, 38-an megsebesültek a támadásokban, de nemcsak egészségügyi dolgozók vannak az áldozatok között, hanem betegek is.

A kórt 1976-ban, a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti felében található Ebola folyó melletti településeken észlelték először. A betegség fertőzött ember vagy állat testnedvével terjed, és súlyos vérzéssel jár. A halálozási arány 90 százalékos is lehet.

Hirado.hu, MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑