Cadmus fordítás Cadmus

Az afgán biztonsági erők több tagja is életét vesztette a tálibok támadásában

2020. 12. 15.

Az afgán biztonsági erők legalább tíz tagja életét vesztette a radikális iszlamista tálibok támadásában Kunduz tartományban – közölték a helyi hatóságok hétfőn.

Az Imám Szahib körzetben elkövetett támadásnak nyolc rendőr és két katona esett áldozatul, illetve többen megsebesültek.

Kunduz egyike azon afgán tartományoknak, ahol a kormányerők ádáz harcokat folytatnak a szélsőségesekkel.

A Tolo News afgán hírtelevízió a védelmi minisztériumra hivatkozva hétfőn jelentette, hogy legalább 65 tálib harcossal végeztek vasárnap a délkeleti Kandahár tartományban lévő négy ellenőrzőpont körül kialakult összecsapásokban.

A kabuli kormány és a radikális iszlamista tálibok képviselői szombaton jelentették be, hogy január 5-ig felfüggesztik az afganisztáni béketárgyalásokat.

A felek szeptemberben kezdtek tárgyalásokat a katari fővárosban, Dohában, hogy lezárják a már csaknem két évtizede tartó polgárháborút, de az egyeztetések a ceremoniális megnyitó után megrekedtek. December elején közölték, hogy előzetes megállapodást értek el a béketárgyalások folytatásáról.

Október elején ugyan alapszabályokat fektettek le annak érdekében, hogy elkerüljék a tárgyalások esetleges összeomlását, de több alapvető kérdésben, köztük vallási ügyekben nem tudtak megegyezni.

A tálibok a tárgyalások ellenére az utóbbi időben fokozták támadásaikat az afgán biztonsági erők ellen. A szélsőségesek továbbra sem hajlandók tűzszünetet kötni.

MTI

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑