Cadmus fordítás Cadmus

Az afgán elnök elutasítja az amerikai béketervet, helyette új elnökválasztást akar

2021. 03. 23.

Asraf Gáni afgán államfő saját békekezdeményezése keretében új elnökválasztást akar tartani hat hónapon belül az általa elutasított amerikai béketerv ellenjavaslataként – közölte kedden két magas rangú afgán kormányzati tisztségviselő.

A névtelenséget kérő illetékesek szerint Gáni a saját kezdeményezését az áprilisi törökországi békekonferencián készül ismertetni, jelezve ezzel, hogy elutasítja Washington tervét, amelynek értelmében kormányzatát egy átmeneti kabinet váltaná fel.

“Az isztambuli tanácskozáson ismertetendő ellenjavaslat előrehozott elnökválasztásokat tartalmaz, amennyiben a tálibok beleegyeznek egy tűzszünetbe” – mondta az egyik tisztségviselő. “Az elnök sohasem egyezne bele a lemondásába, illetve a jövendő kormányt demokratikus úton kell megválasztani, nem pedig egy politikai alku alapján” – hangsúlyozta a másik forrás.

A Joe Biden amerikai elnök vezette kormány továbbra is tanulmányozza a még Afganisztánban állomásozó, nagyjából 2500 amerikai katona teljes kivonásának lehetőségét az előző adminisztráció által egyeztetett május 1-jei határidőig.

Az Egyesült Államok tavaly állapodott meg az afgán kormány ellen harcoló tálibokkal a kivonulásról közel húszévnyi katonai beavatkozás után. Az iszlamista lázadók viszonzásképpen megígérték, hogy felhagynak a fegyveres támadásokkal, és részt vesznek az afganisztáni erők közötti béketárgyalásokon.

A tálibok és az afgán kormány közötti tárgyalások megrekedtek, nem sikerült kézzelfogható eredményt elérni, és a támadások sem szűntek meg.

Zalmay Khalilzad afgán ügyekkel foglalkozó amerikai különmegbízott javaslatot köröztet arról, hogy a mostani kabuli kormányt egy ideiglenes kabinettel kellene felváltani. Gáni azonban hevesen tiltakozik minden olyan megoldás ellen, amelynek értelmében kormánya lemondana egy olyan kabinet javára, amely nem választások révén kerül hatalomra.

MTI

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑