Cadmus fordítás Cadmus

Az afgán erők kiszabadították a tálibok által Kuduzban elraboltak többségét

2018. 08. 21.

Az afgán kormányerők egy gyors hadművelettel kiszabadították azoknak az embereknek a többségét, akiket hétfőn raboltak el tálib lázadók Afganisztán északi részén, Kunduz tartomány Hán Abád körzetében – közölték helyi illetékesek.

A tálibok három busz utasait rabolták el, az első híradások szerint 150 embert ejtettek foglyul, és az ellenőrzésük alatt álló falvakba vitték őket„ – tudatta néhány órával korábban Hajátullah Amíri kunduzi kormányzó, hozzátéve, hogy a biztonsági erők már dolgoznak az elrabolt emberek biztonságos kiszabadításán.

Mohammed Juszúf Ajúbi, a tartományi tanács elnöke arról beszélt, hogy a tálibok célpontjai szerinte a biztonsági erők vagy a kormányzat alkalmazottjai lehettek. Elmondta azt is, hogy nők és gyerekek is voltak a buszokon. Abdul-Rahmán Aktas, a szomszédos Tahár tartomány rendőrfőnöke azt közölte, hogy a buszon Badahsánból és Tahárból a fővárosba, Kabulba tartó emberek utaztak.

Zabíhullah Mudzsáhid, a tálibok szóvivője megerősítette, hogy ők ejtették fogságba a buszon utazókat, és azért vették célba őket, mert úgy tudták, katonák utaznak a buszokon.

Nem sokkal később afgán illetékesek közölték, hogy az afgán erők 149 embert kiszabadítottak a tálibok fogságából, köztük nőket és gyerekeket is, de a művelet még folytatódik, mivel 21 ember még a tálibok fogságában van.

Naszrat Rahími, az afgán belügyminisztérium helyettes szóvivője azt is tudatta, hogy hét tálib harcost megöltek a túszszabadító akció során. Eszmatullah Murádi, a kunduzi kormányzó szóvivője megerősítette, hogy kiszabadult a túszok nagy része, és hozzátette, hogy a szabadító akció folytatódik.

A tömeges emberrablás mindössze egy nappal az után történt, hogy Asraf Gáni afgán elnök, az áldozati ünnep, az íd al-adha alkalmából három hónapos tűzszünetet ajánlott a szélsőségeseknek, akik egyelőre nem reagáltak a javaslatra.

Tálib források korábban úgy nyilatkoztak, hogy elvileg beleegyeznek egy négynapos tűzszünetbe, de ezt még Hajbatullah Ahúnzáda sejk, a tálibok legfőbb vezetője nem hagyta jóvá.

Az ünnep alkalmából Afganisztánban harcoló nyugati katonák és a kabuli kormány ellen harcoló szélsőségesek egyaránt több száz fogoly elengedését ígérték. Zabíhullah Mudzsáhid azt mondta: ötszáz embert fognak elengedni a keddi íd al-adha előtt.

Magyar Idők, MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑