Cadmus fordítás Cadmus

Az amerikai külügyminiszter szerint, túl sok a palesztin halott!

2023. 11. 10.

Kevesli az izraeli lépéseket a civil áldozatok korlátozására a Gázai övezetben az amerikai külügyminiszter. Antony Blinken erről kilencnapos diplomáciai körútjának végén beszélt. A külügyminiszter a Közel-Kelet és Ázsia több országát érintő útja végén az indiai Új-Delhiben kijelentette, hogy „túlságosan sok” palesztin halt meg és szenved, miközben Izrael kíméletlenül folytatja a háborút a Hamász ellen a Gázai-övezetben

Antony Blinken elismerését fejezte ki Izraelnek, hogy formálisan is bevezette a napi humanitárius szüneteket a műveleti területen, lehetővé téve a civilek számára a távozást, valamint, hogy az izraeli vezetés egy második biztonságos menekülési folyosó is megnyitott. Hozzátette, hogy az izraeli lépések emberéleteket fognak megkímélni és több segély eljutását teszi lehetővé a szükséget szenvedő palesztinok számára,

ugyanakkor sokkal többet kell még tenni a polgári lakosság védelmében, és annak érdekében, hogy a humanitárius segítség elérjen hozzájuk”.

Blinken hozzátette, hogy az Egyesült Államoknak vannak további ötletei az izraeliek számára, hogy miként lehetne további előrelépést elérni, és ezeket megosztotta velük.

Hivatalos palesztin adatok szerint az övezetben több mint tízezren haltak meg azokban a légicsapásokban és hadműveletekben, amelyeket Izrael hajtott végre válaszul az október 7-én a Hamász által Izrael ellen elkövetett támadásra. A palesztin áldozatok kétharmada nő és gyer

MTI

Megosztom:

, , , , , , , , , , , , , , , ,




Back to Top ↑