Cadmus fordítás Cadmus

Az atomalkuval kapcsolat iráni álláspont az elnökválasztást követően sem fog változni

2021. 06. 09.

Az atomalkuhoz való visszatérést célzó, áprilisban kezdődött bécsi tárgyalásokon képviselt iráni álláspont a június 18-i elnökválasztást követően sem fog változni, mert a kérdésben az ország legfőbb vezetése dönt – közölte kedden Ali Rabiei iráni kormányszóvivő.

“Megmutattuk, hogy minden körülmények között tartjuk magunkat kötelezettségeinkhez, és ez nemzeti döntés volt” – hangsúlyozta Rabiei a heti sajtótájékoztatóján.

Kijelentette, hogy az ország atompolitikáját Ali Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vallási és politikai vezetője határozza meg, így az független a belpolitikai fejleményektől. Hozzátette, hogy az új kormányzat ezért követni fogja ezt az irányvonalat.

“Mindaddig, amíg a nukleáris egyezmény minden részes fele betartja kötelezettségeit, biztosak lehetnek abban, hogy Irán is így fog tenni” – mondta Rabiei.

Számos akadályt azonban még nem sikerült elhárítani a bécsi megbeszéléseken, amelyek újabb fordulója a jövő héten esedékes. Elemzők és iráni tisztségviselők szerint mindez azt jelzi, hogy az egyezség még várat magára.
Az elnökválasztáson induló jelöltek egyébként keddi televíziós vitájukban többször is kitértek az atomalku megmentésére és az iráni gazdaságot romba döntő amerikai szankciók feloldásának kérdésére.

A mérsékelt jelöltnek számító Abdolnaszer Hemmati, az iráni jegybank volt elnöke azzal vádolta a keményvonalas politikusokat, hogy harcias külpolitikával igyekezni fokozni a feszültségeket a Nyugattal, miközben az általuk irányított konglomerátumok nagy összegeket zsebelnek be a szankciók kijátszásával. “A szankciókból nyerészkednek ötödével emelve a tranzakciós költségeinket” – tette hozzá.

Szaíd Dzsalili, a keményvonalasok jelöltje képzelgéseknek nevezte és visszautasította Hemmati vádaskodásait. Ehelyett Haszan Róháni leköszönő iráni elnök kormányát azzal vádolta, hogy elpocsékolta az időt.

A keményvonalasok jelenlegi favoritja, Ebrahim Raiszi, aki korábban Teherán főügyésze volt kijelentette: az új kormánynak azon kell majd fáradoznia, hogy véget vessen fojtogató szankcióknak, ugyanakkor gyakorlatias intézkedéseket kell tennie azok semlegesítésére. Az iráni vezetők szerint a büntetőintézkedések semlegesítése a szankciók kijátszásával, vagy a helyi termelés fokozásával lenne lehetséges.

MTI

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑