Cadmus fordítás Cadmus

Az azeri elnök jelképesen átadta a Déli Gázfolyosót

Ilham Alijev kedden az azeri fővárosban jelképesen megnyitotta a Déli Gázfolyosót, amelyen keresztül azeri földgáz jut majd Európába, bár ezzel még mintegy két évet várni kell.

A Déli Gázfolyosó egy 3500 kilométer hosszúságú, hat országon keresztül futó vezetékhálózat, amelynek kiépítési költsége 40 milliárd dollárra rúg. Azerbajdzsánból, a Sah Deniz mezőről – a már korábban megépült – dél-kaukázusi (SCP), továbbá a transzanatóliai (TANAP) és a transzadriai (TAP) vezetéken keresztül szállítják el a kitermelt földgázt.

A gázfolyosó transzanatóliai (TANAP) szakasza gyakorlatilag elkészült, hivatalos működésbe helyezése idén júniusban lesz, a TAP-ot pedig 2020-ban tervezik átadni.

A TANAP alapkövét 2014 szeptemberében tették le Baku közelében, Törökországban pedig 2015 márciusában fektették le az első csövet.

A Déli Gázfolyosó célja Európa energetikai biztonságának az erősítése, a kölcsönös összekapcsoltság előrelendítése és a gázpiacok megnyitása. Javítja a Balkánon és délkelet-Európában élő fogyasztók energiaszükségletének kielégítését, és a széntüzelésű hőerőművek kiváltásával hozzájárul a széndioxid-kibocsátás csökkentéséhez.

Azerbajdzsán a Déli Folyosón évi 6 milliárd köbméter földgázt juttat majd Törökországnak és ezen felül évi 10 milliárd köbmétert Európának.

Az azeri földgáz a világ egyik legnagyobb gázmezőjéről, a Kaszpi-tengerben fekvő Sah Deniz lelőhelyről származik.

Orientalista.hu – MTI

Sharing is caring!

, , , ,




Back to Top ↑