Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Az egyiptomi biztonsági erők végeztek több iszlamistával

2018. 12. 20.

Egyiptomi biztonsági erők nyolc iszlamistát öltek meg egy rajtaütésben Kairóban, akik a közelgő karácsonyi ünnepek alatt akartak támadásokat elkövetni – áll a belügyminisztérium csütörtökön kiadott közleményében.

A közlemény szerint a rajtaütés során lelőtt férfiak a 2013-ban betiltott Muszlim Testvériség alcsoportjának, a Haszmnak voltak a tagjai, és az ország kopt keresztény kisebbsége ellen akartak támadásokat végrehajtani a karácsonyi ünnepek idején.

A Haszm, amelyet a Muszlim Testvériség katonai szárnyának tartanak, a szervezet ifjúsági tagozatából nőtt ki és Abdel-Fattah Al-Sisi elnök elleni 2013-as, erőszakkal feloszlatott ülősztrájkok idején lépett színre.

Abdel-Fattáh Al-Sisi 2013-ban katonai puccsal eltávolította Mohamed Murszi demokratikusan megválasztott, iszlamista elnököt az ország éléről, és átvette a helyét. Hónapokkal Murszi hatalmának megdöntése után az egyiptomi hatóságok terrorista szervezetnek nyilvánították az elnök mögött álló Muszlim Testvériséget, tagjainak és híveinek ezreit gyűjtötték be az iszlamista csoport ellen valaha végrehajtott legkeményebb leszámolásban.

Magyar Idők, MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑