Cadmus fordítás Cadmus

Az ellenállók kiűzték a tálibokat egy pandzsíri körzetből

2021. 09. 05.

Kiűzték a radikális iszlamista tálibokat Pandzsír tartomány egyik északkeleti körzetéből az ellenállók, és súlyos veszteségeket okoztak nekik – közölte vasárnap Fahim Dasti, a pandzsíri Nemzeti Ellenállási Front (NRF) egyik szóvivője.

Tájékoztatása szerint sikerült teljesen megtisztítani Parján körzetet a tálibok harcosaitól, és csaknem ezer tálib esett el, sebesült meg vagy került fogságba, miután az ellenállás elvágta menekülési útvonalukat. Ezeket az állításokat azonban a dpa hírügynökség nem tudta független forrásból ellenőrizni.

Bilal Karimi, az Afganisztánban hatalomra került radikálisok egyik szóvivője ugyanakkor azt közölte a Twitteren, hogy erőik bevettek a tartomány hét körzetéből ötöt.

A pandzsíri völgy bejáratánál található Sutul körzet egyik lakosa szombaton arról számolt be, hogy a tálibok behatoltak falujukba és lövöldözni kezdtek a parkoló autókra. A civilek többsége ekkorra már elmenekült a hegyekbe. A szemtanú szerint a tálibok később elhagyták a települést, és nem megerősített értesülések szerint eközben rajtuk ütöttek az ellenállók.

A tálibok egy videót is közzétettek, amelyen harcosaik a sutuli önkormányzat épülete előtt álltak. Ez az épület azonban közvetlenül a völgy bejárata mögött található, a főúton, nem pedig a körzet központjában, amely több kilométerre van és csak egy szűk hegyvidéki úton közelíthető meg.

A tartomány egyik volt parlamenti képviselője arról számolt be, hogy a tálibok elvágták a tartományt a humanitárius segélyektől. “Nem engednek be élelmiszert, sem semmi egyebet Pandzsírba” – panaszolta Zal Mohammad Zalmai Núri a dpa német hírügynökségnek.

A tálibok pénteken jelentették be, hogy elfoglalták Pandzsírt, viszont az ottani ellenállók tagadták a hírt.
Az Afganisztánban augusztus közepén ismét hatalomra kerülő tálibok Pandzsír kivételével az összes tartományt ellenőrzésük alá vonták.

A tárgyalások gyorsan kudarcba fulladtak a Kabulhoz közeli, északkeleti tartomány politikai engedmények fejében történő átadásáról, és a tálibok úgy döntöttek, erővel szerzik meg Pandzsírt, amelyre az 1996-tól 2001-ig tartó uralmuk alatt sem tudták kiterjeszteni hatalmukat.

A mostani ellenállást az afgán hadseregnek a régióba menekült alakulatai és a helyi erők alkotják. A hatalomból elűzött afgán kormány tagjai közül is sokan oda menekültek. A katonai ellenállás Ahmad Maszúd körül szerveződött, aki a 2001. szeptember 9-én meggyilkolt Ahmad Sah Maszúdnak, a tálibellenes küzdelem vezéralakjának a fia.

MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑