Cadmus fordítás Cadmus

Az Emberi Jogok Európai Bírósága utasítja Törökországot, hogy engedje szabadon a kurd ellenzéki vezetőt

2019. 02. 25.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága arra utasította Törökország politikai vezetését, hogy engedjék szabadon Selahattin Demirtas-t, az ország egyik legnagyobb ellenzéki pártjának korábbi társelnökét.

Demirtas a Népek Demokratikus Pártja (HDP) elnökjelöltje volt, a választásokon 8,4%-ot kapott. A HDP a török-kurd béke előremozdítása, a nemzetiségi autonómia és a zöld szocializmus köré építette fel politikáját. A politikus már a választási kampány alatt is börtönben volt, mert számos, terrorizmussal kapcsolatos tevékenységet folytatott a vád szerint– amit egyébként kurdpárti politizálás miatt bárki könnyedén megkaphat. Az ügyészség összesen 142 év börtönbüntetés kiszabását kérte rá.

Törökország azzal, hogy az Európa Tanács tagja, vállalta, hogy az EJEB utasításait és döntéseit magára nézve kötelező erejűnek fogadja el, és eleget tesz azoknak. Demirtas ügyvédje elmondta, hogy a bíróság döntése alapján már kérték is a politikus szabadon bocsájtását, Erdogan ugyanakkor kijelentette, hogy nem fognak eleget tenni az utasításnak, válaszlépést terveznek, és „be fogják fejezni a munkát”, amit elkezdtek.

A politikai alapon történő rabosítások, és Rojava lerohanása ellen, valamint a török-kurd béke mellett már közel 300 fogoly kezdett éhségsztrájkba, mellettük pedig éhségsztrájkot folytat a HDP több parlamenti képviselője, és más országokban élő aktivisták is. Egyik legfontosabb célkitűzésük, hogy megszüntessék Abdullah Öcalan külvilágtól való elzártságát.
Öcalan a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) egyik vezetője, aki többek között az ökoanarchista Murray Bookchin írásaira alapozva a társadalmi igazságtalanságok forrásának a kapitalizmus, a nemzetállam és a patriarchátus kapcsolatát tekintette, amelyeket nem külön-külön, hanem együtt kell lebontani. Öcalan-t 1999-ben ítélték halálra Törökországban, majd az EU-hoz való csatlakozás reményében büntetését életfogytiglanra enyhítették.

merce.hu

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑