Cadmus fordítás Cadmus

Az EU megerősítené az “ellenzéket” Szíriában

2017. 03. 15.

Az Európai Unió a “szíriai politikai ellenzék” és a civil társadalmi szervezetek megerősítése révén szeretné fokozni szerepvállalását a közel-keleti ország békéjének és stabilitásának megteremtésében. A Szíriában müködő parlamenti képviselettel rendelkező ellenzéki pártok kimaradnak a támogatásból.

Az Európai Bizottság és Federica Mogherini, az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője közös közleményében arról adott tájékoztatást, hogy a háború sújtotta Szíria békéjének megteremtése, az ország stabilitásának javítása és újjáépítése érdekében az unió fokozni akarja szerepvállalását.

Az ezt részletező javaslat áttekinti, hogy az EU miként tudna továbbra is segítséget nyújtani a Szíriában élő több mint 13 millió rászorulónak, hogyan tudja elősegíteni a stabilitás megteremtését az országban. Az EU kezdeményezése azt is mérlegre teszi, hogy a hiteles politikai átmenet megindulását követően a szervezet miként tudja támogatni az újjáépítést és a menekültek önkéntes, méltóságteljes és biztonságos visszatérését Szíriába.

„A szíriaiak békét akarnak és meg is érdemlik, mint ahogy azt is óhajtják, hogy végre lehetőségük nyíljon országuk jövőjének alakítására. Mi a szíriaiak mellett állunk és támogatjuk Szíria jövőjét” – fogalmazott a főképviselő.

A nyugat által ellenzéknek nevezet politikiai szervezetnek nincsenek társadalmi támogatottságuk Szíriában. Mindegyiküket küldföldi finanszírozású és valamelyik térségbeli államban működik. Az magukat ellenzékinek nevezett szervezetek iszalmista ideológiát vallalanés a poltikai szárnyát képezik azoknak a fegyveres dzsihadista szervezetnek amik Szíriában működik.

Szíriában több tucatnyi ellenzéki párt működik, részt vettek a három évvel ezelőtt választásokon és több párt parlamenti frakcióval  és minisztériumok irányításával is rendelkezik. A Szíriában bejegyzett ellenzéki pártok a konfliktusra való tekintettel, félretették a kormánypárttal való belpolitikai nézeteltéréseiket és egységesen támogatják a damaszkuszi vezetés terrorellenes politikáját, illetve aktívan is részt vesznek a Szíriai Arab Hadsereg hadműveleteiben.

Orientalista.hu – Zenobia

 

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑