Cadmus fordítás Cadmus

Az EU segélyt szállító járatokat indított a Kongói Demokratikus Köztársaságba

2020. 06. 09.

Három, segélyt szállító repülőgépet indított az Európai Unió hétfőn a Kongói Demokratikus Köztársaságba, hogy sürgősségi támogatást nyújtson a leginkább rászorulóknak a koronavírus-járvány alatt.

Az Európai Bizottság illetékes szóvivője arról számolt be, hogy segélymunkásokat, illetve 40 tonna rakományt, elsősorban orvosi és laboratóriumi felszereléseket, védőeszközöket, víztisztítókat, továbbá alapvető élelmiszert szállítanak az országba.
A 85 milliós Kongói Demokratikus Köztársaságban eddig 4016 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, azonban az ország csaknem két éve küzd az ebolával, amely eddig 2200 ember halálát okozta.

Az EU-nak szorosan együtt kell működnie a kulcsfontosságú partnereinek számító afrikai országokkal – mondta Janez Lenarcic válságkezelésért felelős uniós biztos, aki a belga és a francia külügyminiszterrel együtt elkíséri a járatokat.

Hozzátette: 2020-ban az Európai Unió összesen 40,83 millió eurónyi humanitárius támogatást nyújt a Kongói Demokratikus Köztársaságnak.

Május eleje óta az EU a mostaniakon kívül négy segélyjáratot szervezett – hármat a Közép-afrikai Köztársaságba, egyet Sao Tomé és Príncipe-be.

MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑