Cadmus fordítás Cadmus

Az Európai Számvevőszék elégedett a menekülteket segítő alappal

2018. 11. 14.

A Törökországban tartózkodó menekülteket és az őket befogadó közösségeket segítő uniós pénzalap a nehéz körülmények dacára is jól teljesített, a humanitárius kezdeményezések segítették a menekültek alapvető szükségleteinek kielégítését, de költséghatékonyságuk néha elmaradt a várttól – számolt be az MTI az Európai Számvevőszék kedden kiadott jelentésére hivatkozva.

Az úgynevezett törökországi menekülteket támogató eszköz az uniós büdzséből és a tagállamoktól származó, összesen 6 milliárd eurós költségvetésből nyújt finanszírozást humanitárius és nem humanitárius segítségnyújtás céljára egyaránt.

A számvevők az alap első, 3 milliárd eurós finanszírozási részletének irányítását, valamint humanitárius ágának keretében eddig elért eredményeket vizsgálva megállapították, hogy valamennyi ellenőrzött kezdeményezés hasznosnak bizonyult a menekültek számára – elsősorban a készpénzsegély révén -, és a legtöbb projekt megvalósította a tervezett célokat.

Mint ismert, az Európai Unió és Törökország 2016 márciusában kötött menekültügyi egyezményt, amelynek keretében 3 milliárd euróért cserébe megígérte, hogy leállítja a Görögországba irányuló menekültáradot. Törökországban nagyjából 7 millió menekült él, felük főként a háború sújtotta Szíriából érkezett. Az egyezmény után Erdogan kiteljesítette hatalmát, és egyre távolabb került országa attól, hogy az unió tagja lehessen valaha. Az unió azonban a kritikusok szerint ezt a folyamatot nem a kellő szigorral értékelte, mondhatni a török elnök a menekültekkel a markában tartja Európát.

Az Európai Számvevőszék most kiadott jelentése szerint a menekültek elsődleges szükségleteinek meghatározása ellenére nem sikerült közös nevezőre jutni Törökországgal azt illetően, hogy miként kellene kezelni a települési infrastruktúrával és a társadalmi-gazdasági támogatással kapcsolatos szükségleteket, és emiatt ezeknek a területeknek nem jutott kellő támogatás.

A humanitárius projektek eredményességét segítette, hogy az Európai Bizottság megfelelő intézkedéseket vezetett be az ilyen kezdeményezések nyomon követésére.

TELJES SIKERÉNEK FŐ AKADÁLYÁT AZONBAN AZ JELENTETTE, HOGY A TÖRÖK HATÓSÁGOK NEM BIZTOSÍTOTTAK HOZZÁFÉRÉST A KÉSZPÉNZTÁMOGATÁSI PROJEKT KEDVEZMÉNYEZETTJEINEK ADATAIHOZ. SEM A BIZOTTSÁGNAK, SEM A SZÁMVEVŐSZÉKNEK NEM VOLT MÓDJA A NYILVÁNTARTÁSBA VÉTELTŐL KEZDVE A KIFIZETÉSIG NYOMON KÖVETNI A PROJEKTEK KEDVEZMÉNYEZETTJEIT.

A számvevők a jövőre nézve azt ajánlották a az Európai Bizottságnak, hogy kezelje jobban a menekültek települési infrastruktúrával és társadalmi-gazdasági támogatással kapcsolatos szükségleteit. Optimalizálja a támogatást, alakítson ki és hajtson végre stratégiát a humanitárius segítségnyújtásról a fejlesztési támogatásra való áttérés érdekében. Javítsa a készpénztámogatási kezdeményezések hatékonyságát, emellett a török hatóságokkal együtt foglalkozzon a nem kormányzati szervezetek működési környezetének javításával, valamint fokozza a törökországi menekülteket támogató uniós eszköz nyomon követését, és javítsa az ahhoz kapcsolódó beszámolást.

Index

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑