Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Az év eleje óta már 300 dzsihadistát ítéltek halálra Irakban

2018. 04. 20.

Az iraki erők még tavaly decemberben arattak győzelmet az Iszlám Állam felett, most pedig elkezdődött a tisztogatás.

A Daily Mail bírósági forrásokra hivatkozva arról ír, hogy az iraki bíróságok eddig több mint 300 embert ítéltek halálra, akik az Iszlám Állam tagjai voltak.

Két bíróság vizsgálja a terroristák ügyét. Az egyik az Iszlám Állam egykori főhadiszállásaként funkcionáló Moszulban található, a másik pedig Bagdadban. Utóbbi helyeken vizsgálják a külföldi és a női dzsihadisták ügyeit.

A bírósági szóvivő szerint Moszulban 212 embert ítéltek halálra, további 150-et életfogytiglani börtönbüntetésre. Január óta tehát összesen 315 dzsihadistára szabtak ki halálbüntetést.

Az Iszlám Állam 2014 nyarán rohanta le Irak és a szomszédos Szíria kiterjedt térségeit. A dzsihadisták akkor rátették a kezüket Irak második legnagyobb városára, Moszulra is, amelyet csak 2017 júliusában tudtak visszafoglalni a kormányerők.

888.hu – Forisek Ádám

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑