Cadmus fordítás Cadmus

Az IMF támogatja a dél-afrikai földelkobzást

2018. 09. 04.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) egyetért Dél-Afrika vitatott földreformjával, amellyel a kormány lényegében kompenzálás és kártérítés nélkül kisajátítja a fehér farmerek földjét. Montfort Mlachila, az IMF helyi főmegbízottja szerint semmi akadálya a terv végrehajtásának, amennyiben a folyamat törvényes, alkotmányos és átlátható, valamint nem zilálja szét a mezőgazdasági termelést és nem kockáztatja a lakosság élelmiszer-ellátásának biztonságát.

– Teljes mértékben támogatjuk a földreform végrehajtását, amely az egyenlőtlenség felszámolására irányul – mondta Mlachila a Reutersnek adott interjújában. A széles körben éles vitákat kiváltó reformot a kormányzó Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) párt terjesztette elő még 2015-ben, de teljes támogatásáról biztosította a nemrégiben megválasztott új elnök, Cyril Ramaphosa is.

Dél-Afrikában a megművelt földterületek nagy részét még mindig a kisebbségben lévő fehér gazdálkodók birtokolják. A jelenlegi államfő megígérte, hogy megváltoztatja az ország alkotmányát, hogy így biztosítson telkeket a föld nélküli fekete többségnek.

A reformelképzelés egyrészt elkeseredett összecsapásokat váltott ki a telepesutódok és az őslakosok között – akik nem riadtak vissza néhány fehér farmer meggyilkolásától sem –, másrészt óriási nemzetközi felháborodást váltott ki. Donald Trump amerikai elnök például utasította Mike Pompeo külügyminisztert, hogy vizsgálja ki az ügyet, az ausztrál kormány pedig ideiglenes vízumokat kezdett kibocsátani az atrocitásoknak kitett fehér farmereknek.

A reakciók hatására történhetett, hogy az ANC további tanulmányozásra visszavonta a közmunkaügyi bizottság tervezetét. Humphrey Mmemezi bizottsági elnök szerint a tervezetet eljárásjogi okok miatt utalták vissza a törvényhozáshoz, ám nem tudtak ugyanolyan tartalmú, külön parlamenti eljárást produkálni. Ezek után az ANC úgy döntött, hogy eredeti formájában veri át a tervezetet.

Mlachila a dél-afrikai gazdaságról szólva elmondta: nem valószínű, hogy az IMF felfelé módosítaná az ország gazdasági növekedésére vonatkozó, múlt hónapban tett másfél százalékos előrejelzését.

Magyar Idők – Mártonffy Attila, Fotó:Reuters

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑