Cadmus fordítás Cadmus

Az iraki légierő az Iszlám Állam állásait támadta Szíriában

2018. 05. 07.

Újabb légicsapást hajtott végre az iraki légierő az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet szíriai állásai ellen – jelentette be vasárnap Haider al-Abádi iraki miniszterelnök hivatala.

A közlemény szerint a légicsapás célpontja ezúttal a dzsihadisták parancsnokai által használt, az északkelet-szíriai Haszakeh tartományban fekvő Dasisa város közelében telepített állás volt.

Az iraki légierő több légicsapást hajtott végre tavaly Szíriában a damaszkuszi vezetés jóváhagyásával.

Április 19-én F-16 típusú iraki vadászgépek Abádi utasítására több légicsapást is végrehajtottak Szíriában. A művelet eredményeképpen 36 dzsihadista halt meg, közöttük Abu Lakman asz-Szúri, Abu Bakr al-Bagdadinak, az Iszlám Állam fejének a toborzásért és a fegyveresek Irakba történő felvonultatásáért felelős helyettese.

Bagdadi kormányközlés szerint az iraki haderő Damaszkusszal egyeztetve járt el, miután tisztázta a részleteket Iránnal és Oroszországgal is. Az iraki védelmi minisztériumban hangsúlyozták, hogy folytatják a szíriai légi műveleteket mindaddig, amíg teljesen meg nem szűnik az IÁ jelentette fenyegetés.

Az IÁ fegyveresei 2014 nyarán jelentős területeket foglaltak el Irakban. Ellenőrzésük alá vonták a második legnagyobb iraki várost, Moszult, Ninive kormányzóság székhelyét, és kinevezték a „kalifátusuk” fővárosává. A nemzetközi szövetségesek támogatásával az iraki kormányerők 2015-ben nagyszabású offenzívát indítottak a dzsihadisták kezén lévő területek visszafoglalásáért. 2017 decemberében Abádi bejelentette az IÁ végleges vereségét, ugyanakkor többször is hangsúlyozta, hogy a terrorizmus veszélye továbbra is fennáll.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑