Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Az iraki védelmi erők visszafoglalták a moszuli pályaudvart

2017. 03. 14.

Visszafoglalták a moszuli pályaudvart az iraki védelmi erők kedden az Iszlám Államtól a város több hónapja tartó ostromának legújabb fejleményeként.

Irak második legnagyobb városának pályaudvara nem üzemelt, amióta 2014 júniusában az Iszlám Állam dzsihadistái elfoglalták a várost. Az 1940-ben épült pályaudvaron keresztül folyt a Törökországból és Szíriából Bagdadba és Bászrába irányuló áruszállítás, és 2014 előtt is számos alkalommal volt iszlamista támadások célpontja – mondta el Szálem Dzsabr Szalum, az iraki vasúttársaság vezérigazgatója. Az utasforgalom a társaság szóvivője szerint már 2003-ban, az amerikaiak Irak elleni inváziója után leállt.

Egy rendőrparancsnok közleményben tudatta, hogy az egységei visszafoglalták az óvárostól délnyugatra fekvő vasúti pályaudvart, valamit egy, a közelben található buszpályaudvart.

Az iraki belügyi erők kedden a Tigris folyó egyik hídja, az óvárost a város keleti felével összekötő Vashíd visszafoglalásáért harcoltak, miközben a polgári lakosok a zuhogó esőben özönlöttek ki a visszafoglalt nyugati városrészekből. Ha sikerül a hidat visszafoglalni, a Tigris öt hídja közül három lesz az iraki erők ellenőrzése alatt. A moszuli városközpontból kedden nehézgéppuska-tűz hallatszott, és helikopterek lőtték a térséget kedd reggel.

A harcok alatt menekültek áradata indult meg a nyugati kerületekből, bőröndökkel, vizes palackokkal. Egyesek kézikocsikon toltak gyermekeket és időseket.

Moszul ostromgyűrűbe zárásakor több mint 600 ezren rekedtek a városban. A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) adatai szerint a hadművelet októberi kezdete óta 238 ezren menekültek el, közülük több mint 80 ezren Nyugat-Moszulból.

Miután januárban az amerikaiak vezette szövetségesek támogatásával az iraki erők visszafoglalták az észak-iraki nagyváros keleti részét, februárban a nyugati városrész bevételéért indítottak támadást.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑