Cadmus fordítás Cadmus

Az iráni atomprogram az elsődleges feladat a NAÜ új vezetőjének

2019. 12. 03.

Beiktatták hétfőn Bécsben a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség új főigazgatóját. Az argentin Rafael Grossi kijelentette, hogy az iráni atomprogram a NAÜ elsődleges feladata.

Az 58 éves diplomata jól ismeri az ENSZ atomsorompó-egyezmény betartásán őrködő szervezetét: korábban több tisztséget is betöltött az intézményben, közvetlenül tárgyalt az iráni vezetőkkel. Határozott és méltányos megközelítést ígért az iráni atomlétesítmények ellenőrzése terén, és közölte, hogy a közeljövőben Teheránba akar látogatni.

Grossi szoros versenyben lett NAÜ főigazgatója a román Cornel Ferutát megelőzve, aki az előző főigazgató, a japán Amano Jukija júliusi halála óta volt a szervezett megbízott vezetője. A NAÜ igazgatótanácsa október végén választotta meg Grossit négyéves időtartamra, hétfőn 171 a tagállamból álló általános konferencia is jóváhagyta a döntést.

Az első dél-amerikai főigazgató lett

Grossi 2013 óta volt Argentína Bécsbe akkreditált nagykövete, s mint ilyen, országa képviselője a NAÜ-ben. Amano vezetése alatt kabinetfőnök volt.

Rafael Grossi a NAÜ megalapítása – 1957 – óta a szervezet hatodik főigazgatója és az első dél-amerikai, aki betölti a posztot.

A szakosított ENSZ-szervezet feladata a helyszínen ellenőrizni, hogy Teherán betartja-e a 2015-ben Bécsben hat nagyhatalommal (Egyesült Államok, Kína, Oroszország, Franciaország, Nagy-Britannia és Németország) megkötött szerződést, amelyben vállalta, hogy korlátozza atomprogramját a nemzetközi szankciók fokozatos feloldásáért cserébe.

Teherán május óta fokozza nukleáris tevékenységeit

Donald Trump amerikai elnök 2018 májusában felmondta a szerződést és újból elrendelte a szankciók bevezetését. Teherán idén májustól válaszul fokozatosan mondta fel a szerződésben vállalt kötelezettségeit és fokozza nukleáris tevékenységeit. Az iráni dúsított uránkészlet, illetve az urándúsítás szintje és a nehézvíz mennyisége meghaladja a szerződésben engedélyezett szintet, Teherán korszerűsíti az urándúsításhoz használt centrifugákat is.

A NAÜ úgy véli, hogy az iráni atomlétesítmények ellenőrzése a helyszínen 2015 óta a világ legnehezebb feladata. Eddig nem akadályozták az ellenőröket a munkájukban.

Hétfői beiktatási beszédében Grossi nagyra értékelte az NAÜ ellenőrzéseinek pártatlan és szigorú rendszerét. „Egyetlen más intézménynek sincs ilyen hitele, amely szavatolja, hogy ne térítsenek el nukleáris anyagot atombomba gyártására” – tette hozzá.

Grossi, akinek jelöltségét mások mellett az Egyesült Államok is támogatta, az AFP francia hírügynökség által megkérdezett diplomaták szerint független, és képes szembeszállni a bárhonnan rá nehezedő nyomással.

Az Irán és a NAÜ közötti együttműködésben felmerült viták az elmúlt hónapokban váltak nyilvánossá. A bécsi székhelyű szervezet uránrészecskéket talált egy be nem jelentett létesítményben, és az erre adott iráni válaszok a NAÜ szerint nem kielégítők.

Egy másik incidens október végén történt, amikor egy megfigyelő rövid ideig nem hagyhatta el Iránt, miután a jelenlétekor bekapcsolt a vészjelzés az egyik vizsgált létesítményben.

A 2015. évi atomalkuban továbbra is részes országok eddig nem voltak képesek meggyőzni Teheránt, hogy térjen vissza a szerződésben vállalt kötelezettségei teljesítéséhez.

Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter szerdán figyelmeztette Iránt, hogy komolyan fontolgatja a többhatalmi atomalku vitarendezési mechanizmusának elindítását, amely ENSZ-szankciókhoz vezethet, mivel Teherán ismételten megsértette a 2015-ös megállapodás rendelkezéseit.

Pénteken lesz a következő találkozó

A következő találkozó az öt ország és Irán képviselői között a tervek szerint pénteken lesz Bécsben.

Az új főigazgató az összegyűlt diplomaták előtt azt is kijelentette, hogy atomenergia is szerepet játszhat az általános felmelegedés elleni erőfeszítésekben.

„Az atomenergia nem gond. Azoknak, akik hajlandók elfogadni, a megoldás része lehet” – jelentette ki, hozzátéve, hogy részt vesz az ENSZ madridi klímaértekezletén is, hogy terjessze ezt az üzenetet.

„Azzal ellentétesen, ahogyan valószínűleg sokan vélekednek, az atomenergia termelése növekvőben van” – mondta, rámutatva, hogy az elmúlt néhány évben három tucat atomerőművet helyeztek üzembe világszerte.

Elismerte, hogy sokan aggódnak az atomlétesítmények biztonsága miatt. Megígérte, hogy a NAÜ továbbra is dolgozni fog az általános biztonsági normák kidolgozásán.

MTI, Hirado.hu

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑