Cadmus fordítás Cadmus

Az iráni atomprogramról egyeztettek Teheránban

2022. 03. 08.

Továbbra is vannak megoldatlan kérdések az iráni atomprogram felélesztését célzó egyeztetéseken, a vitás ügyeket pedig gyakorlatiasan kell megközelíteni – szögezte le szombaton Teheránban a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója.

„Eldöntöttük, hogy a vitatott ügyekhez gyakorlatiasan állunk, de azzal az eltökélt céllal, hogy eredményeket érjünk el” – fogalmazott Rafael Grossi az iráni nukleáris program vezetőjével, Mohammed Eszlamival tartott tartott sajtótájékoztatóján, amelyről az IRNA iráni hírügynökség is beszámolt.

Grossi bejelentette azt is, hogy Teherán beleegyezett abba, hogy – a megbeszélések előmozdítása érdekében – júniusig további, a nukleáris programmal kapcsolatos dokumentumokat adjon át az ügynökségnek.

A főigazgató leszögezte, a NAÜ továbbra is azon dolgozik, hogy megkapjon minden felvilágosítást Irántól nukleáris létesítményeiről, beleértve az e helyeken talált urániummaradványokkal kapcsolatos jelentéseket is. Hozzátette: ezek nélkül az atomalku felélesztése is nehézségekbe ütközne.

Teherán ugyanakkor az ügynökség vizsgálatának a befejezését sürgeti. Eszlami szombaton kijelentette: miután a bécsi egyeztetések végső szakaszba léptek, Irán ragaszkodik ahhoz, hogy hagyjanak fel az alaptalan vádaskodással. A NAÜ-t pedig arra intette, ne váljon „a politikai lobbik” áldozatává.

Grossi péntek éjjel érkezett az iráni fővárosba, ahol Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminiszterrel is találkozója volt.

Oroszország szombaton bejelentette, hogy az ukrajnai-orosz konfliktus miatt kivetett nyugati büntetőintézkedések megakasztották az iráni atomprogramról született megállapodás (JCPOA) felélesztésére irányuló bécsi tárgyalásokat, és Moszkva figyelmeztette a Nyugatot, hogy a biztonságról folytatott egyeztetéseken az orosz nemzeti érdekeket is figyelembe kell venni.

Egy magas rangú iráni tisztségviselő szombaton a Reuters hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy a bécsi tárgyalásokat nem segíti Oroszország azon követelése, hogy az Egyesült Államok adjon írásos garanciákat, hogy a Moszkvával szembeni amerikai szankciók nem fognak ártani az orosz-iráni együttműködésnek.

„Az oroszok két nappal ezelőtt tették az asztalra ezen követelésüket. Világos, hogy Oroszország más területeken fennálló érdekeit kívánja bebiztosítani azáltal, hogy új tárgyalási pozíciót vesz fel a bécsi JCPOA-tárgyalásokon. Ez a lépés azonban nem segít a bécsi nukleáris megbeszéléseken” – fejtegette a tisztségviselő Teheránban.

Bécsben tavaly áprilisban kezdődtek meg az iráni atomalku megmentését célzó egyeztetések. Irán és az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja (Egyesült Államok, Kína, Oroszország, Franciaország és Nagy-Britannia), valamint Németország 2015-ben szerződésben megállapodott, hogy az iráni atomtevékenységek korlátozása fejében fokozatosan csökkenti a Teherán ellen elrendelt büntetőintézkedéseket. Az Egyesült Államok 2018-ban kilépett a szerződésből, és újból bevezette az iráni gazdaságot fojtogató szankciókat. Erre válaszul Irán is felhagyott azzal, hogy tartsa magát az atomalkuban rögzített kötelezettségeihez.

MTI

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑