Cadmus fordítás Cadmus

Az iráni hatóságok átadnak Libanonnak egy kémkedés miatt elítélt férfit

2019. 06. 12.

Az iráni hatóságok átadnak Libanonnak egy kémkedés címén évek óta bebörtönzött libanoni férfit – jelentette be kedden az iráni igazságszolgáltatás sajtóirodája.

Az illetékes bíróság jóváhagyta Nizar Zakka feltételes szabadon bocsátását, át fogják adni őt a libanoni hatóságoknak – közölte Golamhosszein Eszmáili iráni igazságügyi szóvivő.

Az iráni jogszabályok értelmében, ha egy legfeljebb tíz évre elítélt személy már letöltötte büntetésének egyharmadát, és jó magaviseletet tanúsított, akkor feltételesen szabadlábra lehet helyezni – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy kizárólag igazságügyi eljárási okok magyarázzák a lépést, semmiféle politikai megfontolás nincs a háttérben.

A férfit, aki az Egyesült Államokban letelepedési engedéllyel rendelkezik, 2015-ben vette őrizetbe a Forradalmi Gárda. Zakka egy teheráni konferenciára érkezett az egyik iráni alelnök meghívására. 2016-ban tízéves börtönbüntetésre ítélték azzal a váddal, hogy Washingtonnak kémkedett.

Az iráni állami televízió és a Fársz hírügynökség névtelenséget kérő forrásokra hivatkozva hétfőn azt jelentette, hogy Zakka várható szabadon bocsátása a libanoni síita Hezbollah szervezet és annak vezetője, Haszan Naszralláh iránti „tisztelet” jeleként értelmezhető, és arról nem folytattak tárgyalásokat semmilyen szinten.

Nizar Zakka az információs technológiák térségbeli szabadságát támogató IJMA3 nevű nemzetközi konzorcium vezetője. Az AP amerikai hírügynökség korábbi beszámolói szerint az amerikai külügyminisztérium tudomásával és pénzügyi támogatásával utazott 2015-ben Teheránba.

Az AP úgy értesült: az IJMA3 2009 óta legalább 730 ezer dollárnyi támogatást kapott az amerikai külügyminisztériumtól, illetve az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Hivatalától (USAID).

MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑