Cadmus fordítás Cadmus

Az iráni külügyminiszter Ománba érkezett

2019. 12. 27.

Mohamed Javad Zarif iráni külügyminiszter hétfőn Ománba érkezett ahol megbeszélést folytat az arab ország vezetőivel.

Az iráni és ománi politikusok megvitatják a két ország kétoldalú kapcsolatait. Ez pedig éppen aktuális, hiszen december 7-én tartották Teheránban a Iráni-Ománi Közös Gazdasági Bizottság ülését.

Omán és Irán ugyanis régóta jó kapcsolatokat ápol. Qaboos szultán, Omán uralkodója például fontos szerepet játszott az Irán és a nyugati országok között zajló nukleáris tárgyalások során. Neki is köszönhető a 2015-ben létrejött atomalku.

A két ország között az utóbbi időszakban erősödik a katonai együttműködés is, hiszen Omán és Irán közös tengerészeti hadgyakorlatokat tart a Perzsa Öbölben.

Orientalista.hu-Al-Isfahani (Tasnim News)

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑