2018. 10. 17.

Az Iszlám Állam állhat a kölni túszejtés mögött



A szövetségi rendőrség Észak-Rajna-Vesztfália tartományi szervezete közölte, hogy a túszejtő életveszélyes sérüléseket szenvedett a műveletben, és megkezdték újraélesztését. Rajta kívül egy túsz könnyebben megsérült. Az eset egy gyógyszertárban, a kölni főpályaudvar épületében történt hétfőn.

A kölni rendőrség este tartott tájékoztatóján német hírportálok beszámolói szerint elmondták, hogy a helyszínen megtalálták egy 55 éves szíriai állampolgár igazolványát, akinek 2021-ig szólt a tartózkodási engedélye, és volt rendőrségi ügye kisstílű bűncselekmények, köztük lopás és kábítószerrel visszaélés miatt.

Nem teljesen biztos, de valószínű, hogy a kórházba szállított férfi az irat tulajdonosa.

A férfi először egy gyorsétteremben meggyújtott egy Molotov-koktélt, aminek következtében egy 14 éves lány égési sérüléseket szenvedett. Ezután a gyógyszertárba ment, túszul ejtett egy nőt és elsáncolta magát.

Szemtanúk elmondása szerint az Iszlám Állam terrorszervezet tagjának mondta magát, amikor belépett a gyógyszertárba. Ezért a rendőrség nem zárja ki a terrorgyanú lehetőségét. Egyelőre gyilkossági kísérlet és testi sértés gyanúja miatt indítottak eljárást.

A férfi egy lőfegyverrel, kempingezésre használt gázpalackokkal és gyújtófolyadékkal felszerelkezve sáncolta el magát, és amikor a rendőrök be akartak hatolni az üzletbe, megpróbálta felgyújtani túszát. Ezért a rendőrök tüzet nyitottak és több lövéssel eltalálták. Az még nem ismert, hogy lőfegyvere működőképes volt-e – hangzott el a tájékoztatón.

Túszejtés Kölnben

A szövetségi rendőrség Észak-Rajna-Vesztfália tartományi szervezete közölte, hogy a túszejtés a főpályaudvar melletti tér, a Breslauer Platz térségében történt, a helyszínre bevetési egységeket küldtek és igyekeznek feltárni a helyzetet.

Azzal kapcsolatban, hogy sajtójelentések szerint lövéseket lehetett hallani, hangsúlyozták, hogy nincsen információjuk lövésekről, és kérik, hogy senki ne terjesszen híreszteléseket és találgatásokat, hanem várja be a hivatalos tájékoztatást. Hozzátették, hogy fényképek, videók, élő felvételek terjesztése az elkövető támogatása lenne, ezért ennek mellőzését is kérik.

Az Express című kölni lap szerint a túszejtés egy gyógyszertárban történt a főpályaudvar épületében. Ezt az értesülést megerősítette a rendőrség.

A pályaudvarok biztonságáért felelős szövetségi rendőrséghez 13 óra körül jutott el, hogy egy fegyveres tartózkodik a gyógyszertárban. Az üzletből füst áramlott ki, ezért a tűzoltókat is riasztották – áll a beszámolóban.

A Bild című lapnak egy rendőrségi szóvivő elmondta, hogy a túszejtő férfi, és felvették a kapcsolatot vele. Még legkevesebb egy személy tartózkodik a gyógyszertárban, egy nő.

A kölni belvárosban fekvő főpályaudvart kiürítették, a járatokat elterelik, a térséget lezárták. A rendőrség egy különleges bevetési egységet (SEK) is a helyszínre vezényelt.

MTI, S4C.news

, , , , ,




<


Back to Top ↑

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com