Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Az Iszlám Állam Bagdadi halála után is veszélyt jelent

2019. 10. 29.

Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vezetőjének meggyilkolása újabb indíték Donald Trump amerikai elnöknek, hogy kivonja az amerikai csapatokat Szíriából, de a szélsőségesek elleni küzdelem korántsem nevezhető befejezettnek – írta az AP amerikai hírügynökség hétfőn.

Bár az Iszlám Állam vezető nélkül maradt, ami biztonsági szakértők szerint komoly csapás, az egykor jelentős területeket uraló szélsőségesek mindent megtesznek soraik újrarendezéséért, és továbbra is fenyegetést jelentenek Irakban, Afganisztánban és más országokban.

„Bár az ellenség sarokba szorítva, az ideológia – bármekkora közhelynek is hangozzék – tovább él” – mondta Chris Costa, az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács terrorelhárításásért felelős egykori igazgatója.

Az Iszlám Állam a „gyilkolj, bárhol is vagy” stratégiával biztosítja, hogy annak ellenére is beszéljenek róla, hogy hatalmas kiterjedésű, iraki és szíriai területeket felölelő „kalifátusának” mára nyoma sem maradt.
A szervezet követőinek laza hálózata azonban továbbra is messzire nyúlik: Európában, az Egyesült Államokban és Délkelet-Ázsiában is jelen vannak. Ez pedig azt jelenti, hogy a dzsihadisták üzenete Bagdadi halála után is tovább él.

Ez jó indok lehet Washingtonnak, hogy ne rendelje haza az összes katonáját Szíriából.

Trump  úgy döntött: több száz fegyveres marad az ország keleti részén, hogy ellenőrzésük alatt tartsák a szíriai olajmezőket. További százötven amerikai katona marad a dél-Szíriai támaszponton aminek térségében iszlamista szervezetek tevékenykednek.

Az amerikai vezető vasárnap bejelentette, hogy Bagdadi – akinek likvidálását Trump az amerikai kormányzat első számú nemzetbiztonsági céljának nevezte – menekülés közben egy alagútban felrobbantotta magát. Ezzel együtt Trump kénytelen volt elismerni, hogy az Iszlám Állam – amelyet korábbi megjegyzései szerint 100 százalékban legyőztek – továbbra is a nagy visszatérésen munkálkodik.

A csoport „nagyon, nagyon igyekszik újjászervezni magát” – magyarázta az elnök.

Trump úgy véli, hogy Bagdadi Idlíbből akarta újjáépíteni a szervezetet, mielőtt elérte a vég. Bár a tartomány jelentős részét egy rivális csoport, az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez köthető Haját Tahrír as-Sám felügyeli, a térségben más, az Iszlám Állammal rokonszenvező dzsihadista szervezetek is tevékenyek.

Az amerikai vezető korábban felvetette, hogy más országok – például Oroszország – álljanak a dzsihadisták elleni küzdelem élére, de egyelőre semmi jele annak, hogy Washington valóban átadná a stafétát.
„Az a feladatunk, hogy irányítsunk és biztosítsuk a szélsőségesek vezetőinek kiiktatását” – mondta Mark Esper amerikai védelmi miniszter az ABC kereskedelmi televíziónak.

„Bár a terroristavezér halála hatalmas csapás a csoportnak, továbbra is körülbelül tízezer dzsihadista tartózkodik a térségben, akiktől a jövőben is gerillatámadásokra számíthatunk” – mondta Mike Rogers republikánus képviselő, az amerikai alsóház belbiztonsági bizottságának tagja.

Az Iszlám Állammal foglalkozó iraki és afganisztáni védelmi tisztségviselők szerint a szervezet ereje és létszáma növekszik Szírián kívül. A szélsőségesek Afganisztánban a legerősebbek, de Pakisztánban, Tádzsikisztánban, Iránban, Indiában, Bangladesben és Indonéziában is nő a befolyásuk.

Az Iszlám Államot globális kiterjedése továbbra is aggodalmak forrásává teszi – figyelmeztettek a szakértők.

MTI

Megosztom:

, , , , , , ,




Back to Top ↑