Cadmus fordítás Cadmus

Az Iszlám Állam felrobbantotta a híres Nagy Al-Nouri mecsetet

2017. 06. 22.

Az Iszlám Állam terrorszervezet szerdán felrobbantotta a Moszul jelképének számító Nagy Al-Nouri mecsetet, és annak ferde minaretjét – közölte az iraki hadsereg.

Felrobbantott egy 12. századi mecsetet Moszulban az Iszlám Állam nevű terrorszervezet – közölte az iraki védelmi minisztérium. A Nagy Al-Nouri mecset és a korábbi képeken látható ferde minaretje a város jelképének számított, mindkettőt a földdel tették egyenlővé.

Abu Bakr Bagdadi, a terrorszervezet vezetője 2014-ben ebben az épületben kiáltotta ki az Iszlám Állam kalifátusát, miután megszállták a várost.

Az óvárosban történt robbantást az Iszlám Állam tagadta, és azt állították, egy amerikai légitámadás rombolta le az épületet, de szemtanúk szerint egyértelmű, hogy nem légitámadás történt.

A terrorellenes nemzetközi koalíció helyettes parancsnoka néhány órával korábban azt mondta: a dzsihadisták érzik a vesztüket.

– Az Iszlám Állam az emberiességet nem ismerő ellenség, amely senkit sem tisztel, ez egyértelmű az általuk meggyilkolt civilek számából. Szerintem ez már a jel, a bizonyíték egy széthulló szervezetre. Kétségbeesettek, és egyre több kétségbeesett akciót követnek el. Tudják, hogy közel a vég – mondta Rupert Jones.

Az iraki erőknek néhány napja sikerült körülkeríteniük a dzsihadisták moszuli bázisát az óvárosban. A hadsereg több mint nyolc hónapja próbálja visszafoglalni Irak második legnagyobb városát. A harcok miatt már több mint 800 ezren menekültek el otthonaikból.

Orientalista.hu – Euronews, MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑