Cadmus fordítás Cadmus

Az Iszlám Állam visszaszorulásával nőhet a terrorizmus veszélye Európában

2017. 10. 11.

Az Iszlám Állam (IÁ) visszaszorulásával nőhet a terrorizmus veszélye Európában, ugyanis visszatér az EU-ba az a mintegy ötezer ember, aki korábban az IÁ oldalán a Közel-Keletre ment harcolni – mondta a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.

Szalai Máté hangsúlyozta: a statisztikák szerint a hazatérők kevesebb mint egytizede hajlamos a terrorista tevékenység folytatására, viszont valós veszély, hogy az IÁ virtuálisan radikalizál további uniós polgárokat.

Mint elmondta: jelenleg azon a ponton van az IÁ, hogy valódi területet birtokló szervezetből terrorista, felkelő csoporttá redukálódik. Irakban már nagyrészt lezajlott ez a folyamat, de Szíriában még jelentős területeket birtokol – tette hozzá.

Irakban Moszul bevétele után sikerült felszabadítani Tel-Áfárt és Havídzsát, így már csak el-Ambár tartomány egy része maradt az iszlamisták kezén.

Szíriában az IÁ fővárosának Rakkának a felszabadítása már csak napok, hetek kérdése, de az ország keleti részén Deir Ezzor tartományban még jelentős területeket birtokolnak – mondta Szalai Máté.

Orientalista.hu – Magyar Idők, MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑