Cadmus fordítás Cadmus

Az OMÉK díszvendége, Marokkó

2019. 09. 28.

A marokkói-magyar gazdasági kapcsolatok évtizedes múltra tekintenek vissza, egyes gazdasági területeken pedig történelmi mélységeket mutatnak. Ennek egyik legfrissebb példája, hogy az idei OMÉK díszvendége az észak-afrikai ország.

Agrárszakembereink, a tudományos élet számos képviselője tevékeny részvevője volt a múltban a marokkói mezőgazdaságnak. Egyes nagy eszmei értéket képviselő termékeink (például vetőmagvaink) ma is jelen vannak a marokkói piacon, sőt egymás mezőgazdasági és élelmiszeripari kiállításain rendszeresen részt veszünk. Ennek egyik legfrissebb példája, hogy az idei OMÉK díszvendége az észak-afrikai ország.

A mintegy 34 millió lakosú, nálunk mintegy 4,5-szer nagyobb területű (446,6 ezer négyzetkilométeres) Marokkói Királyságban évtizedek óta rendkívül eredményes, előrelátó gazdaságpolitikát folytat a magasan kvalifikált, fiatal szakemberekkel működő királyi adminisztráció. Az 1999-es uralkodóváltás óta a gazdaság stabilizálódott, a folyó fizetési mérleg helyreállt, a munkanélküliség mérséklődött, és alacsony (0,8%-os) infláció mellett élénkülő (2017-ben 4,1%-kal bővült) gazdasági aktivitás tapasztalható. A fejlesztendő gazdasági területek közé került a megújuló energiaforrások feltárása, célként megfogalmazva, hogy az ország villamosenergia- szükségletének mintegy fele 2030-ra már megújuló energiaforrásokból származzon. A szél- és a napenergia hasznosítása érdekében Marokkó már eddig is rendkívül jelentős beruházásokat eszközölt.

Az ország teljes GDP-je, szemben a 289,6 milliárd dollárt kitevő magyar GDP-vel, 2017-ben 298,6 milliárd dollárt tett ki, ami a marokkói gazdaság fejlődőképességét és gazdasági erejét tükrözi, mégpedig magas mezőgazdasági, közepes ipari és relatíve szerény szolgáltatásipari GDP- részarány mellett. Mondhatnánk azt is, hogy aki mezőgazdasági terméket tud eladni a rendkívül erős mezőgazdasági potenciállal rendelkező Marokkóban, az megtalálta a piaci réseket, vagy jó színvonalú és versenyképes árfekvésű termékekkel tud megjelenni ezen a piacon.

A teljes cikket ITT lehet elolvasni.

Magyarmezogazdasag.hu

 

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑