Cadmus fordítás Cadmus

Az örmény elnök a parlament összehívását sürgeti amiatt, hogy az azeriek megsértették a tűzszünetet

Armen Szárkiszján örmény elnök a parlament rendkívüli ülésének összehívását sürgette vasárnap azzal összefüggésben, hogy Jereván szerint Azerbajdzsán az előző napon megsértette a térségre vonatkozó, novemberben megkötött tűzszünetet.

Az elnöki sajtóiroda közlése szerint december 12-én Azerbajdzsán fegyveres erői – megsértve a november 9-én aláírt fegyvernyugvási megállapodást – elfoglaltak egy falut Hegyi-Karabah Hadrut térségében, és ugyanebben a körzetben tovább nyomultak előre. “Az elnök a parlament rendkívüli öszehívását sürgeti, meg kell vizsgálni a Hadrut körzetben kialakult helyzet okait és azt, hogy miként lehetne azt megoldani” – olvasható a közleményben.

Az örmény védelmi minisztérium később azt közölte, hogy az azeriek nehéztüzérségi támadást intéztek két térségbeli település ellen, amiben hat katona megsebesült. Azerbajdzsán szerint “provokáció” történt, erre válaszul megfelelő válaszintézkedéseket foganatosítottak.

A hegyi-karabahi örmény szakadár erők szombaton arról számoltak be, hogy megsebesült három fegyveresük azeri katonák támadásában, akik ezzel megsértették a térségre vonatkozó, Oroszország közvetítésével novemberben megkötött tűzszünetet.

Az Azerbajdzsántól egyoldalúan elszakadt, majd magát függetlennek kinyilvánító, örmény többségű Hegyi-Karabah hovatartozása miatti háborús konfliktus 1988-ban, még a Szovjetunió fennállásakor robbant ki, s azóta újra és újra fegyveres összetűzésekhez vezetett az örmények és az azeriek között. A térségben idén szeptember 27-én újultak ki ismét a harcok. Azerbajdzsán elhatározta, hogy fegyverrel foglalja vissza az enklávét, és sikerült jelentős területeket ellenőrzése alá vonnia.

A harcok, amelyek mindkét oldalon több ezer ember életét követelték, november 9-én Moszkvában aláírt tűzszüneti megállapodással értek véget. Oroszország kétezer békefenntartót vezényelt a térségbe a tűzszünet érvényének megerősítésére.

MTI

Sharing is caring!

, , , , , ,




Back to Top ↑