Az örmények aligha vádolhatók vallási fanatizmussal

Exkluzív interjút adott II. Karekin, az Örmény Apostoli Egyház feje az Armenpressnek, melyben a nagorno-karabakhi konfliktus körüli csúsztatásokra is rávilágít.

A Nagorno-Karabakhban uralkodó állapotokat sokan a vallások háborújaként aposztrofálják, miközben az örmény keresztények és muszlimok évszázadokon át békében éltek egymással. Hogy megértsük a folyamatot, II. Karekin pátriárka szerint messzire kell visszatekintenünk.

Kulcsmozzanat volt a történelemben, amikor az oszmán törökök a 20. század hajnalán végrehajtották az első szisztematikus népirtást az örményeken. Az örménység szétszóródott a világban, de több muszlim ország is készséggel befogadta a túlélőket.

„A Szent Apostoli Örmény Egyháznak közel tucatnyi muszlim országban vannak jelenleg egyházmegyéi, ahol honfitársaink példaértékű életükkel hozzájárulnak a fejlődéséhez, miközben az államvezetők barátságát élvezik”– nyilatkozta a pátriárka. Kiemelte, az örmény egyház a békés együttélés érdekében folyamatos párbeszédben áll mindenfajta vallásközi platformon.

„Ezekben a napokban, miközben sok civil esik áldozatául az azerbajdzsáni agressziónak, illetve a települések bombázásának, és hazánk bátor gyermekei életük kockáztatásával védelmezik a szabad és független életet, sokszor azt látjuk: az azerbajdzsáni elnök szeretné vallásos színezetűre festeni a karabakhi konfliktus képét, ami ugyan nem más, mint provokáció, azonban sajnos borzalmas következményekhez vezethet”– jelentette ki II. Karekin.

A pátriárka szerint az elnök, Ilham Aliyev október 4-ei kijelentései sem fedték a valóságot,miszerint az azeriek már századok óta Karabakhban éltek, mára pedig lerombolták mindazon kulturális, történelmi és vallási jelképeiket, melyeket ők építettek.

A teljes cikket itt olvashatják el.

Vasárnap.hu

Sharing is caring!

, , , , , , , ,




Back to Top ↑