Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Az OSDH szerint a dzsihadisták maradéka is megadta magát

2019. 02. 16.

Megadta magát az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet utolsó néhány száz harcosa Szíriában, a legutóbbi napokig megmaradt tenyérnyi területüket az iraki határ közelében elfoglalta a nyugati támogatást élvező arab-kurd koalíció – jelentette OSDH  nevű  brit székhelyű aktivistahálózat.

Az IÁ ellen harcot vívó Szíriai Demokratikus Erők (SDF) a minap közölte, hogy a dzsihadisták egy alig több mint egy négyzetkilométeres területre szorultak vissza Deir  Ezzor tartományban. Alagutakat ástak, ezekben sáncolták el magukat, ami nehezítette a küzdelmet ellenük – mondta egyik szóvivőjük.

Az OSDH információi szerint több száz dzsihadista megadta magát, legfeljebb az alagutakban lehetnek még emberei az Iszlám Államnak.  Reuters hírügynökség más forrásból nem tudta megerősíteni az OSDH állításait.

MTI, Hirado.hu

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑