Cadmus fordítás Cadmus

Azbej Tristan: a keresztényellenesség már Európában is megjelent

2020. 11. 03.

Keresztényellenes támadásokat hajtottak végre Európában iszlamisták és nyugati liberális anarchista mozgalmak – mondta Azbej Tristan üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár kedd reggel az M1 aktuális csatornán.

Az államtitkár közölte: Franciaországban és Ausztriában iszlamisták támadták a keresztényeket, míg a baloldali mozgalmak Lengyelországtól az Egyesült Államokon keresztül egészen Chiléig “fizikai agressziót” hajtottak végre keresztény intézmények és emberek ellen.

Hangsúlyozta, a magyar kormány szerint a migráció veszélyes, hiszen ezzel érkezhetett meg Európába az erőszakos iszlamizmus, és azt meg kell állítani.

Európának és az európai politikusoknak is vissza kel találniuk a hagyományos európai, vagyis keresztény értékekhez, nem szabad az “eszmesemlegeség” világában feloldódni, mert azzal a kultúránkat szolgáltatjuk ki egy erőszakosan terjeszkedő másik kultúrkörnek – vélekedett.

Azbej Tristan hozzátette, épeszű ember nem állíthatja azt, hogy minden muszlim terrorista, az iszlamizmus egy kisebbség, de az elmúlt hetek tapasztalatai alapján, egy “halálos kisebbség”.

“Mi attól tartunk, hogy több nyugati ország, ahol már a párhuzamos társadalmak megjelentek, elkéstek, de a keresztény kultúra védelmével kapcsolatban és az Európai Unió határainak védelmében továbbra is számíthatnak Magyarországra” – fogalmazott.

MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑