Cadmus fordítás Cadmus

Azbej Tristan: Évente több ezer keresztényt gyilkolnak meg a hitéért

A Spirit FM Exkluzív című műsorában április 20-án Azbej Tristan államtitkár, dr. Szilágyi Béla és dr. Resperger István ezredes között zajlott kerekasztal-beszélgetés a keresztényüldözésről.

Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár a műsorban beszélt a nemrég kiadott, a világban zajló keresztényüldözést tárgyaló Budapest-jelentésről, kiemelve: az immár negyedik alkalommal jelent meg.

Az idei kiadásról elmondta: már szerepelnie kellett benne a nyugati keresztényellenesség témakörének is, amely álláspontja szerint egyre erőszakosabb, már a fizikai erőszak útjára lépett.

A jó hír – emelte ki –, hogy a halálos áldozatokkal járó üldöztetés valamilyen szinten csökkent, de így is évente 3000-3500 embert azért gyilkolnak meg azért, mert Krisztus-hívő – hangsúlyozta. Ugyanakkor egy év alatt 250 millióról 340 millióra nőtt a világon a keresztény hitük miatt hátrányos megkülönböztetést elszenvedők száma.

Dr. Resperger István, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetbiztonsági Intézet Katonai Tanszékének vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy az iszlámnak és a militáns iszlámnak jelenős a demográfiai növekedése. A vallási okok miatt elkövetett terrortámadásokról szólva kiemelte: közel 300-400 ilyen támadás következik be évente.

Dr. Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat vezetője a műsorban elmondta, hogy csak Nigériában 105 baptistát végeztek ki a hite miatt, Libanonban pedig már az a kérdés, vajon megmarad-e egyáltalán a kereszténység. A szakértők szerint a koronavírus csak erősítette a keresztények nehéz helyzetét. Úgy fogalmaztak: A vírus leple alatt felerősödtek az erőszakos támadások a vallási intolerancia miatt.

A teljes beszélgetés itt hallgatható meg.

Forrás: atv.hu, Vasárnap.hu,  Kiemelt kép forrása: atv.hu

Sharing is caring!

, ,




Back to Top ↑