Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Azeri rendőrök haltak meg egy tüntetésen

2018. 07. 11.

Egy nem engedélyezett tüntetésen szúrtak le két rendőrt a tiltakozók a nyugati fekvésű Gandzsa városában kedden – derült ki az azerbajdzsáni főügyészség, belügyminisztérium és nemzetbiztonsági szolgálat együttes közleményéből.

A hatóságok szerint „vallási indíttatású radikálisok 150-200 fős csoportja gyülekezett Gandzsa városvezetésének épülete előtt rendbontás szándékával”. A hatóságok arról is tájékoztattak, hogy a tüntetők figyelmen kívül hagyták a rendőrök figyelmeztetéseit, ellenálltak a rendőri intézkedéseknek a magukkal hozott ütő, illetve szúró-vágó fegyverekkel.

A rendvédelmi szerveknek sikerült feloszlatniuk a hatósági engedéllyel nem rendelkező tiltakozó akciót, amelynek 40 résztvevőjét előállították, míg a többieknek sikerült elmenekülniük.

A helyi sajtó úgy tudja, a tüntetést egy férfi őrizetbe vétele váltotta ki, akit azzal gyanúsítanak, hogy közel lehetett a város polgármestere, Elmar Veliyev elleni támadáshoz a múlt héten. Veliyevet és testőrét július 4-én lőtték meg hivatala előtt. Mindkettőjüket kórházba vitték.

Maga a feltételezett elkövető, Yunis Safarov a gyanú szerint egy radikális iszlamista csoport tagja, és összeesküvést szőtt a hatalom megdöntésére. Az utóbbi napokban a Veliyev elleni támadás és a hatóságok által nem engedélyezett tüntetésekre való felhívások miatt 11 gyanúsítottat állítottak elő.

MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑