Azonnali tűzszünetet sürgetett az ENSZ-főtitkár Afganisztánban

Azonnali és feltétel nélküli tűzszünetre szólította fel kedden az ENSZ-főtitkár az Afganisztánban szemben álló feleket annak érdekében, hogy előmozdítsák az afgánközi tárgyalások sikerét.

“Csak olyan tárgyalási folyamat képes biztosítani a tartós békét, amelyben az összes érdekelt fél, a nők, a fiatalok és a konfliktus áldozatai is képviseltetik magukat” – szögezte le e tárgyalásokra célozva António Guterres az ázsiai ország megsegítésére rendezett, 80 ország internetes részvételével zajló genfi donorkonferencián.

Kiemelte, hogy az afgán békefolyamat az egész régióra jó hatással lesz.

Aláhúzta azt is, hogy a megbeszélések kulcsszerepet játszanak az Afganisztánból elmenekült több millió ember hazatérésében is.

Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője megismételte Guterres tűzszüneti felhívását, és hangsúlyozta, hogy a fegyvernyugvás nem függhet az afgánközi megbeszélések sikerétől, hanem a tárgyalásokkal egy időben kell életbe lépnie.

Óvott továbbá minden kísérlettől egy iszlám emirátus megalapítására. Kiemelte, hogy az ilyen próbálkozás befolyásolná az unió politikai és pénzügyi elkötelezettségét is.

Mindeközben az Európai Bizottság nemzetközi partnerségért felelős tagja, Jutta Urpilainen bejelentette, hogy az unió kész megismételni a 2016-tól négy évre nyújtott, 1,2 milliárd eurónyi (mintegy 372 milliárd forintnyi) támogatását Afganisztánnak. Urpilainen mindazonáltal leszögezte: a szervezet cserébe a demokrácia iránti elkötelezettséget és átláthatóságot vár el Kabultól.

A konferencián felszólalt Asraf Gáni afgán elnök is, aki hangsúlyozta, hogy mind a nemzetközi közösség, mind pedig az afgán kormány érdeke egy szuverén, demokratikus, egyesült Afganisztán, amely nem jelent veszélyt sem a térségre, sem a világra.

Hozzátette: a közeljövőben országa számára a pénzügyi támogatás alapvető fontossággal bír, noha elismerte, hogy a koronavírus-világjárvány az adományozó országokra is terheket ró.

Az előző, 2016-ban megrendezett donorkonferencián Afganisztán mintegy 12,8 milliárd eurós fejlesztési támogatást kapott nemzetközi adományozóitól.

A jelenlegi elképzelések szerint Afganisztán 2025-re képessé válhat függetleníteni magát a pénzügyi támogatásoktól.
Az afgán kormány és az ellene lázadó tálibok képviselői szeptemberben kezdtek tárgyalásokat Dohában, lezárandó a már 17 éve tartó polgárháborút, de az egyeztetések a ceremoniális megnyitó után megrekedtek.

Október elején ugyan alapszabályokat fektettek le annak érdekében, hogy elkerüljék a tárgyalások esetleges összeomlását, de több kérdésben nem tudtak megegyezni. Az országból eközben továbbra is összecsapásokat jelentenek a kormánykatonák és a fegyveres tálibok közt.

MTI

Sharing is caring!

, , ,




Back to Top ↑