Cadmus fordítás Cadmus

Bagdad átvenné a kurd régió határának ellenőrzését

2017. 09. 30.

Irak Iránnal és Törökországgal együttműködve tervezi átvenni az ellenőrzést az autonóm Kurdisztán határátkelői felett – közölte pénteken a bagdadi védelmi tárca.

A Reuters brit hírügynökség szerint a közlemény, amely egyéb részletet nem tartalmazott – arra utalhat, hogy az iraki csapatok a kurdisztáni kormányzat fennhatósága alatt álló határátkelőhelyeket, kívülről, vagyis az iráni és a törökországi oldalról vonnák ellenőrzésük alá.

Egy névtelenséget kérő iraki tisztségviselő megerősítette az AP amerikai hírügynökségnek, hogy
a kormányerők valóban Törökország és Irán felől érkeznek, de nem fognak behatolni az autonóm Kurdisztán területére, ehelyett iraki vámtisztviselők segítségével saját ellenőrző pontokat hoznak létre a kurdokéi mellett.

A Törökországban, Iránban illetve Irakban végrehajtott közös hadgyakorlatokon kívül ez az első iraki csapatmozgósítás válaszul a szeptember 25-i kurd függetlenségi referendumra, amelyet Bagdad, Teherán és Ankara is határozottan elvet.

A helyzet esetleges elmérgesedése komolyan aggasztja az Egyesült Államokat, amely egyszerre szövetségese a kurdoknak és a bagdadi vezetésnek is. Két, névtelenül nyilatkozó amerikai tisztségviselő szerint Washington egy esetleges az iraki, török és iráni csapatok közös, vagy ezen országok hadseregeinek valamilyen más kombinációban végrehajtott műveletétől tart.

A színfalak mögött az Egyesült Államok határozottan ellenzett mindenféle katonai beavatkozást az iraki kurdok területén, s úgy véli, a szereplők egyike sem fog ilyesmire vetemedni – tették hozzá az illetékesek.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑