Cadmus fordítás Cadmus

Bagdad fogja fizetni a kurd peshmargákat és köztisztviselőket

2017. 11. 01.

Az iraki kormány átvállalja a kurd pesmarga harcosoknak és az autonóm Kurdisztán régió köztisztviselőinek fizetését – jelentette be kedden Haider al-Abadi iraki miniszterelnök újságíróknak.

„Hamarosan képesek leszünk kifizetni a béreket” – mondta Abadi.

Az észak-iraki Kurdisztánnak 2014 óta nehézségei vannak a régió alkalmazottai és a kurd pesmerga harcosok járandóságait biztosítani, vagyis mióta Bagdad leállította a kifizetéseket Erbílnek az olajbevételek megosztása kapcsán kialakult vitájuk miatt.

Kurdisztán legfőbb bevételi forrása a térségben kitermelt kőolaj, de ebből származó bevételei felére csökkentek azt követően, hogy két hete az iraki hadsereg elfoglalta az olajban gazdag Kirkuk tartományt, amelyet addig a pesmerga fegyveresek ellenőriztek. További pénzügyi megterhelést jelent a régiónak az Iszlám Állam terrorszervezet ellen három éve folytatott küzdelem.

Szakértők szerint a járandóságok kifizetése nagyban segíthetne a feszültségek enyhítésében, amelyek a Kurdisztán függetlenségéről tartott szeptember végi népszavazás miatt a bagdadi vezetés által elrendelt gazdasági és katonai megtorló intézkedések nyomán éleződtek ki.

A pesmerga 2014 nyarán vonult be Kirkukba az iraki hadsereg összeomlását követően és akadályozta meg azt, hogy az olajmezők szélsőségesek kezére kerüljenek.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , , , , ,




Back to Top ↑