Cadmus fordítás Cadmus

Bahreinban ezentúl katonai bíróságok is ítélkezhetnek a civilek felett

2017. 03. 06.

Bahreinban jóváhagyták vasárnap azt az alkotmánymódosítást, amelynek értelmében ezentúl katonai bíróságok is – a terrorizmus elleni hatékonyabb küzdelem érdekében – ítélkezhetnek civilek felett.

Az amerikai haditengerészet ötödik flottájának otthont adó perzsa-öbölbeli szigetországban a parlament 40 tagú felsőháza vasárnap szavazott a változtatásról. Az alsóház alig két héttel korábban bólintott rá a módosításra, amellyel az arra vonatkozó korlátozásokat oldották fel, hogy kiknek az ügyében járhatnak el a katonai bíróságok. A bahreini vezetés hívei szerint a változtatásra a terrorizmus elleni harchoz van szükség.

A többségében síiták lakta Bahrein szunnita vezetés alatt áll. A Hamad bin Ísza al-Kalifa vezette monarchiában 2011 februárjában – az arab világon végigsöprő, úgynevezett „arab tavasz” idején – rendszerellenes tiltakozás tört ki. Az elégedetlenkedők a több mint kétszáz éve hatalmon lévő szunnita dinasztia jogköreinek korlátozását, valódi alkotmányos monarchia bevezetését és a síitákat érő hátrányos megkülönböztetés felszámolását követelték.
A síiták tüntetéseit egy hónappal később szaúd-arábiai és egyesült arab emírségi segítséggel leverte a bahreini vezetés, de a lázongás tulajdonképpen azóta is tart.

A demonstrációk nyomán több száz embert állítottak katonai bíróságok elé. Egy kormány által kinevezett vizsgálóbizottság kifogásolta, hogy katonai bíróságokat használnak ellenzékiek megbüntetésére, és a lefolytatott eljárásokkal kapcsolatban felmerült a nemzetközi emberi jogok megsértésének gyanúja is.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑