Cadmus fordítás Cadmus

Bakondi: a dublini reformtervezet felbátoríthatja az illegális bevándorlókat

2017. 11. 17.

A kormányfő belbiztonsági főtanácsadója szerint meghívólevélként értelmezhetik az illegális bevándorlók a dublini szabályozás reformtervezetét.

Bakondi Györgyöt csütörtökön azzal kapcsolatban kérdezték a köztévén, hogy az Európai Parlament (EP) plenáris ülése jóváhagyta a testület belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottsága (LIBE) által a dublini szabályozás reformtervezetéről októberben elfogadott tárgyalási mandátumot.

A főtanácsadó azt mondta: az új szabályozás alapján vélhetően növekvő számban érkeznek majd migránsok, hiszen az egyfajta “meghívólevél”. Hozzátette:

Egy automatizmus szerint osztanák szét őket, és a befogadó országnál kellene benyújtaniuk menekültkérelmüket.

Szerinte ezzel két probléma van, egyrészt azok visszaküldése, akik “nyilvánvalóan veszélyt jelentenek az európai biztonságra”, például terrorgyanús személyek, köztörvényes bűncselekményt elkövetők, másrészt azok kiutasítása, akik nem politikai menekültek, a jobb élet reményében indultak útnak, és ők a többség.

Bakondi arra is kitért, hogy szerinte a reformtervezetet főleg az EP liberális képviselői szeretnék a 2019-es európai uniós választások előtt végrehajtani, mert tartanak attól, hogy a megváltozott politikai hangulatban az új parlament talán nem támogat majd ilyen elgondolásokat.

Orientalista.hu – 888.hu

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑