Cadmus fordítás Cadmus

Bálványnak minősítették, ezért le kell fejezni a próbababákat

2022. 01. 04.

Az Erény Előmozdításának és a Bűn Megelőzésének Bizottsága elrendelte az Afganisztánban található ruházati boltok próbababáinak lefejezését, miután a tálibok hivatalosan is bálványnak minősítették a babákat-írja a Haszon.hu a  Rahapressre hivatkozva.

A hírportál értesülései szerint a szeptemberben, Kabul elfoglalása után létrehozott bizottság úgy ítélte meg, hogy a saría törvényei alapján már az is bűnnek minősül, ha valaki rápillant egy női próbaba arcára.

A tálibok erkölcsrendőrsége eleinte az összes próbababát el akarta tünteti a boltokból, a tulajdonosok nyomására azonban kompromisszumként megelégedett azzal, ha a babákat lefejezik. A szigorú rendeletet azért léptették érvénybe, mert a bálványimádást az iszlám főben járó bűnnek tekinti.

A boltvezetők rendkívül elégedetlenek a minisztérium döntésével, mondván, hogy egy-egy próbababa 100-200 dollárba kerül, a lefejezés pedig komoly anyagi károkat jelent a Herát tartományban működő üzleteknek.

A minisztérium helyi főosztálya figyelmeztette a tulajdonosokat, hogy szigorú büntetésekre számíthatnak, ha nem hajtják végre a vallási rendőrség parancsát.

Miután a csak férfiakból álló bizottság szeptemberben felváltotta az afganisztáni Nőügyi Minisztériumot, sokan aggodalmukat fejezték ki, hogy a tálibok erkölcsrendőrsége megnyirbálja a nők jogait az országban. Úgy tűnik, az emberek félelme beigazolódott.

A bizottság december végén felszólította a taxisofőröket, hogy ne vegyenek fel olyan nőket, akik nem követik az iszlám öltözködési előírásokat (például nem viselnek hidzsábot), illetve tagadják meg a fuvart azoktól, akik férfi kísérő nélkül szeretnének távolabbi helyekre (72 km) utazni.

Emellett a tálibok novemberben minden olyan TV műsort betiltottak, amelyekben női szereplők tűnnek fel, legyen szó szappanoperáról, sorozatról vagy bármilyen filmről.

A The Sun értesülései szerint ismét érvénybe léptek az 1990-es években tapasztalt brutális, elnyomó és szexista törvények, amelyek értelmében a nőket már akkor is halálbüntetéssel lehet sújtani, ha túl sokat mutatnak meg testükből, viszonyt folytatnak valakivel, nemi erőszak áldozataivá válnak, vagy alapvető emberi jogokat követelnek maguknak.

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑