Cadmus fordítás Cadmus

Bangladesben halálra ítéltek iszlamistákat a kormányfő elleni merényletkísérletért

2021. 03. 23.

Halálra ítélte kedden egy bangladesi bíróság a Harkat-ul-Dzsihád al-Iszlámi (HuJI) nevű iszlamista csoport tizennégy tagját, akik a vádak szerint 2000-ben végezni akartak Sejk Haszina akkori és mostani miniszterelnökkel, ezt azonban a biztonsági erőknek sikerült megakadályozniuk.

Az elítélteket lázadással és azzal vádolták, hogy összeesküvést szőttek a törvényes kormány megdöntésére, anarchiát akartak előidézni a társadalomban és pánikot akartak kelteni – mondta az EFE spanyol hírügynökségnek az ügyben eljáró különleges ügyész.

A dakkai bíróság tárgyalásán kilenc vádlott vett részt, a maradék öt ismeretlen helyen tartózkodik.
Az elítéltek fellebbeznek a döntés ellen.

A bangladesi rendőrség még 2000 júliusában egy mintegy 76 kilogrammos pokolgépet talált Haszina családi házának közelében Kotalipara régióban, ahol a tervek szerint a kormányfő beszédet tartott volna.

Az ügyben tizenhét ember ellen emeltek vádat a hatóságok, de kettőjüket később felmentették. Egy harmadik személyt, a betiltott HuJI vezetőjét, Mufti Abdul Hannant 2017-ben kivégezték amiatt, hogy 2004-ben merényletet kísérelt meg Nagy-Britannia akkori dakkai nagykövete, Anuar Choudhury ellen.

A Harkat-ul-Dzsihád al-Iszlámi szigorú iszlám törvénykezést (saríát) vezessenek be a délkelet-ázsiai, muszlim többségű országban. A Banglades mellett Pakisztánban és Indiában is aktív szervezet a titkosszolgálatok szerint meggyengült az elmúlt években, miután számos tagját bebörtönözték vagy kivégezték.

MTI

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑