Cadmus fordítás Cadmus

Beindult az illegális bevándorlás – Egyre rosszabb a helyzet a Balkánon

2019. 09. 02.

A nyár közepe óta, de különösen az elmúlt két hétben beindult a bevándorlás az Égei-tengeren. A görög szigetekről egyre többen jutnak át a szárazföldre, és többségük indul észak felé. Belgrádban egy buszsofőrre támadtak, mert nem engedte, hogy jegy nélkül utazzanak. Boszniában pedig képtelenség elkezdeni a tanítást az egyik horvát határ menti iskolában: a gyerekek, a szülők, a tanárok és a rendőrök is tehetetlenül nézik, hogy az illegális bevándorlók letelepedtek az iskola udvarban, mintha a sajátjuk lenne – közölte az M1 Híradója.

Egy buszsofőrt támadtak meg a migránsok Belgrád központjában. A bevándorlók menetjegy nélkül akartak felszállni, amit a sofőr nem engedett meg, emiatt alakult ki a konflikus. A fiatal férfiakból álló csoport szinte dührohamot kapott, egymást is lökdösni kezdték, a buszsofőrt pedig – a helyi sajtó információi szerint – életveszélyesen megfenyegették.

Zaklatják az utasokat, kárt okoznak és szemetelnek

Az ilyen esetek – a közlekedési vállalatok dolgozói szerint – mindennaposak a szerb főrvárosban. A migránsok ugyanis rendszerint ingyen akarnak utazni. Előfordul az is, hogy zaklatják az utasokat, sokszor okoznak károkat, és rengeteg szemetet is hagynak maguk után.

Az, hogy az elmúlt időszakban Görögországban emelkedni kezdett az Égei-tengeren érkezők száma, szinte az egész Balkánon érezhető. Az EU külső határán fekvő országba ugyanis évek óta nem érkezett annyi bevándorló, mint most.

Csütörtökön például hatszázan kötöttek ki Leszbosz szigetén. A görög kormány éppen ezért szombaton új intézkedéseket vezetett be. Egyebek mellett arról döntöttek, hogy a migránsok egy részét átszállítják a szárazföldi befogadótáborokba. Szakértők szerint, mivel ezzel a bevándorlók gyakorlatilag közelebb kerülnek Európa belsejéhez, a szárazföldi útvonalon ismét élénkülhet a mozgás.

Bosznia-Hercegovinában jelenleg is mintegy hétezren lehetnek. A legtöbben befogadóközpontokban várakoznak, de ezeken kívül is sokan vannak. Sokan a tanévkezdés miatt aggódnak, a határsértők ugyanis gyakran az iskolák környékén gyülekeznek.

Iskola udvarán alszanak a migránsok

Egy velika kladusai iskolában például, az intézmény falai mellett hálózsákokban alszanak a bevándorlók. Hiába raktak ki figyelmeztető táblát, ami jelzi, hogy tilos idegeneknek az iskola területén tartózkodni, semmit sem javított a helyzeten. Vannak olyanok is, akik az udvarban emeltek sátrat. Problémát okoz az is, hogy alkoholt és kábítószert is fogyasztanak.

Így előfordul, hogy a migránsok injekciós tűket is hagytak maguk után.

Az iskola egyik tanárnője közösségi oldalán azt írta, „júniusban szinte az egész iskola tetves volt. De komolyabb problémák is voltak, előfordult már betörés és lopás is.” Hozzátette, hogy „az iskolakezdés előtt hiába próbálták rendbetenni az udvart, másnapra ismét tele volt szeméttel. A rendőrség segítségét pedig hiába kérik. Ők elküldik ugyan a bevándorlókat, de néhány órán belül ismét visszatérnek.” Azt is írta, „úgy érzi, már nem tudják garantálni a gyerekek biztonságát, egyetlen megoldásnak az iskola körbekerítését látja.”

A helyzet súlyosságáról nemrég a helyiek az M1-nek is beszéltek. Egy férfi például kutyájával próbálja őrizni házát, de hiába, a migránsok így is folyamatosan betörnek. Arról is beszélt, hogy a migránsok mindennap bejönnek, gyakorlatilag a háza előtt gyülekeznek. Azt mondta, az emberi méltóságát és az élethez való jogát is fenyegetettnek érzi.

Minden nap próbálkoznak határátlépéssel

A migránsok száma állandóan változik, hiszen minden nap próbálkoznak illegális határátlépéssel. Előforful, hogy naponta tucatnyian sikerrel is járnak. Az emberkereskedelem virágzik.

A horvát hatóságok pénteken kapták el azt a férfit, aki néhány napja kisbusszal próbált tizenegy migránst átcsepészni Horvátországba. A rendőrség üldözni kezdte, ezután sodródtak le az útról és a jármű a Kulpa folyóba borult. Egy ember meghalt. A férfira és társaira több éves börtönbűntetés vár.

Hirado.hu, MTI

Megosztom:

, , , , , , ,




Back to Top ↑