Cadmus fordítás Cadmus

Berlin támogatja az Iszlám Állam ellen harcoló iraki kurd harcosokat

2018. 09. 18.

Németország továbbra is támogatja az Iszlám Állam dzsihadista szervezet ellen Irak északi részén harcoló iraki kurd harcosokat (pesmerga) – jelentette ki hétfőn Ursula von der Leyen német védelmi miniszter a térségben tett látogatása során.

A német védelmi tárca vezetője erről az iraki Kurdisztán fővárosától, Erbíltől 25 kilométerre északra található Baherkában beszélt. A pesmerga itt tartja fenn logisztikai központját.

Leyen jelezte, hogy a támogatás mostantól a logisztikára, az aknamentesítésre és az egészségügyi szolgáltatásra összpontosul. Németország korábban fegyverekkel látta el és kiképzésben részesítette a helyi kurd erőket.

„Köszönetet kell mondani a pesmergának, hogy ilyen jól védelmezte országát, hogy megvédte a menekülteket, és hogy szembeszállt az Iszlám Állammal mindnyájunk érdekében” – adott hangot meggyőződésének a német védelmi miniszter Necsirvan Barzánival, az iraki Kurdisztáni regionális kormányfőjével tartott találkozóját követően.

Bár az Iszlám Állam által korábban uralt iraki és szíriai területeket magában foglaló “kalifátus” gyakorlatilag megszűnt, a szélsőségesek még ellenőrzésük alatt tartanak főként lakatlan sivatagi területeket Szíria délnyugati és keleti, illetve Irak északi részén, valamint egy sávban Havídzsa város közelében.

MTI, Hirado.hu

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑